Izgalmas kunyhók földön, vízen, levegőben
Két profi, akik egyben jóbarátok, életre hívtak egy oldalt a kedvenc, eldugott helyeiknek. Amiből aztán világsiker lett.

Eleinte csak maguknak gyűjtötték a kedves, erdei, tóparti, hegyi házikókat, de akkora sikerük volt az Instán, hogy végül két kötet is megjelent a Cabin Porn sorozatban. A Vimeo társalapítója és a Wired egyik tudósítója profi fotóssal enged betekintést izgalmas gyűjteményükbe.
Zach Klein és Steven Leckhart, valamint a baráti körük imádják a nyugodt, elszigetelt helyen lévő kisházakat, ahol el lehet napokra vagy hetekre is bújni a civilizáció elől. A társaság csinált egy saját weboldalt jó pár évvel ezelőtt, ahol összegyűjtötték a legjobb építészek munkáit, érdekes megoldásokat és szép helyeket. Egy idő után több száz, majd több ezer anyag került a weboldalra, ezek közül a legjobbakat láthatjuk 2 könyvben és az Instagram-oldalukon. A szerzők a hobbiból született első kötetben a legkülönlegesebb kis házakat, kabinokat, mobillakokat gyűjtötték össze, a második könyvben pedig az enteriőr és a belsőépítészet került a fókuszba – utóbbi azért is érdekes, mert nagyon apró házakról beszélünk, ahol mindennek el kell férnie kis helyen az összkomforthoz.
Kunyhó a tavon, kunyhó a fán
Az első kötet különleges kunyhókat mutat be elképesztő helyeken
Fotó: cabinporn.com
Muszáj szót ejtenünk a szerzőkről: Zach Klein komoly üzletember, a 20 millió felhasználóval büszkélkedhető Vimeo videómegosztó társalapítója és tervezője. Steven Leckart író, rendező és producer, a Wired magazin tudósítója. Ők karon fogták az egyik legmenőbb New York-i fotóst, Noah Kalinát, hogy megörökítsék ezeket a gyönyörű tájakat és épületeket. Az első könyvben közel 350 oldalon a házak történetét és elhelyezkedését is bemutatják. A Cabin Porn albumsikerén felbuzdulva, elkészítették a belső terekről is a könyvüket Cabin Porn Inside címmel, ahol arra kapunk választ, hogyan tudjuk maximálisan kihasználni a kicsi tereket úgy, hogy az kényelmes, hangulatos és stílusos legyen és akár szélsőséges időjárásban is jól érezzül magunkat benne.