Három izgalmas kisváros nyerte el a 2024-es Európa Kulturális Fővárosa címet
A só régiója, a színes házak otthona és az első sarkköri város.
Veszprém, Temesvár és Elefszína után Bad Ischl, Tartu és a sarkköri Bodø veszi át a stafétabotot a kulturális fővárosok váltójában. Érdemes megnézni a bemutatkozó videóikat, mert előrevetíti, hogy mire számíthatunk látogatóként.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) titulust még 1985-ben alapított meg az EU azzal a céllal, hogy a kitüntetéssel elősegítse Európa – sokszor ismeretlen – úti céljainak turizmusát. A kiválasztott városok ilyenkor egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák a helyi művészetet és a kultúrát. Ezek a települések általában különleges eseményekkel, fesztiválokkal, kiállításokkal és előadásokkal ünneplik meg a díjazást.
Eddig több mint 60 város részesült a díjban, tavaly pedig Eléfszina (Görögország) és Temesvár (Románia) mellett egy magyar város, Veszprém lett a kiválasztott.
A kelet-európai siker után jövőre északabbra és nyugatabbra indulunk: Észtország, Ausztria és Norvégia egy-egy települése mutathatja be saját értékeit. Mutatjuk, hova érdemes utaznunk akkor, ha élőben is megnéznénk őket.
Tartu, Észtország
2024-ben Észtország második legnagyobb városa, Tartu kerül majd a középpontba. Az intellektuális központként számontartott városban találkozhatunk Észtország legrégebbi és egyben legnívósabb egyetemével, a Tartui Egyetemmel.
Tartu már régóta tudományos gondolkodás, az innováció és a kulturális fejlődés központjaként működik: a neoklasszicista épületektől és könyvtáraktól kezdve az ikonikus „csókolózó diákok” szobráig, nehéz figyelmen kívül hagyni a város tudományos szellemiségét. Persze Tartu nem csupán a pezsgő akadémikus életnek köszönheti szellemi hírnevét, hiszen ezt az észt irodalom, művészet és a színház vezető egyéniségeinek sikeressége is megalapozta.
Észtországban egyébként a karácsonyi vásárok is csodásak: Középkori advent Tallinnban
Tartu 2024-es témájának a „Túlélés művészete” mottót adta, melynek keretében
a túlélés négy művészetére kerül majd a hangsúly: az egyediségre, a fenntarthatóságra, a közös alkotásra, illetve a tudatosságra/nyitottságra.
A program továbbá kiemeli „azoknak a tudásoknak, képességeknek és értékeknek a szerepét, melyek segítenek nekünk abban, hogy a jövőben is jó életet tudjunk élni”. A teljes program négy tematikában fog megvalósulni, ezek a Tartu és a Föld, a Tartu és az emberiség, a Tartu és Európa, valamint a Tartu és az univerzum.
A só otthona: Bad Ischl, Ausztria
Az alpesi hegyvonulatokról, több tucat taváról és gazdag történelméről ismert Salzkammergut régió egyik települése, Bad Ischl is a kultúrát fogja népszerűsíteni 2024-ben.
Ferenc József császár közel hét évtizeden át ide járt nyaralni. Igaz, már az édesanyja, Zsófia Sarolta bajor hercegnő is úgy hitte, a salzkammerguti fürdők ásványi anyag tartalmukkal segítik a termékenységet – amiben lehet valami, hiszen négy fia is született. Mindemellett a fürdővárosként ismert Bad Ischl szobrokon, helyi portékákon máig Sissi hercegnő emlékét őrzi.
Bad Ischl egyébként az első vidéki osztrák település, ami részesült a díjban, a 2024-es program fő témájának a „Só és a Víz” mottót adták meg.
Maga az esemény négy témakör köré fog felépülni: Erő és hagyomány, Kultúra mozgásban, Közös Salzkammergut és a „GlobalLokal” (a globális és a helyi szavak angol megfelelőinek összevonása – a szerk.).
Persze Salzkammergutba bármikor érdemes ellátogatni: Tavak és hegyek vidéke: Salzkammergut
Bodø, Norvégia
Aki ismeri Bodø települését, annak neve hallatára leginkább a híres Hurtigruten hagyományos norvég postahajó-járat juthat eszébe, mely Norvégia közel 2700 km hosszú nyugati partja mentén található településeket köti össze. A tényleges postaforgalom már majdnem négy évtizede megszűnt, de Forbes szerint a különböző hajók ma is közlekednek az útvonalon, mely nagyjából 6-7 nap alatt teljesíthető.
A Lofoten-szigetek kapujaként számontartott Bodø mára Észak-Norvégia egyik legnagyobb és leggyorsabban fejlődő városi területévé vált és ez az első európai kulturális főváros, mely az északi sarkkörtől is északra helyezkedik el.
A Lofoten-szigeteken vezet végig Európa egyik leglátványosabb autóútja is: 5 európai autóút, ahol garantáltan tátva marad a szánk vezetés közben
A 2024-es program várhatóan az észak-norvégiai Nordland régió tengerparti kultúrájára fog összpontosítani, melynek egyik kulcseleme a számi kultúra.
A Számik Észak-Skandinávia őslakosai, akiknek egyébként Norvégiában, Svédországban és Finnországban is van saját parlamentjük. A hagyományos kultúrával együtt jelentős hangsúlyt fektetnek majd a számi nyelvek megőrzésére, a színházra, a történetmesélésre és a művészetekre.
Az egyik leglátványosabb programnak a 2024 novemberében megrendezett „Nordland by Light” fényfesztivál tekinthető, melynek keretében a régió egészében le fogják kapcsolni a világítást, hogy a figyelem az installációkra és a tiszta, fényszennyezésmentes égre forduljon.