Margaux Bortoluzzi számára a tánc jelent mindent. A tánc az élete, olyan eszköz, amellyel fajsúlyos gondolatok közvetítésére válik képessé. A Velencéből származó balettművész immár öt éve a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház tagja.
Öt évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába. Miért esett a választása éppen Pozsonyra?
Munkát kerestem, és jelentkeztem a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színháznál is. Szerencsém volt, a balett-társulatban volt szabad hely, és olyan szerződést ajánlottak, amely megfelelt nekem. Így aztán meg is egyeztünk.
Nem vágyott nagyobb városba?
Több tényező is közrejátszott a választásomban. Tetszett a színház változatos balettrepertoárja, Pozsonyt pedig emberi léptékű városnak tartom, ahol van elég lehetőség a szórakozásra, egyúttal pedig egy érdekes főváros komoly történelmi értékekkel és modern negyedekkel. És, beismerem, kíváncsi is voltam. Szeretek új városokat, tájakat, hagyományokat, nyelveket felfedezni.
Melyik darabban lépett fel először Pozsonyban?
Csajkovszkij klasszikusában, A hattyúk tavában. Ez a valaha volt legszebb és legérzelmesebb balettek egyike. Nem csodálom, hogy a Szlovák Nemzeti Színházban állandóan műsoron van, ezt a balettet ugyanis nem lehet megunni. A zene, a koreográfia és a díszletek ma is nagyon erős üzenetet hordoznak. Ráadásul A hattyúk tava most is népszerűségnek örvend a nézők körében, ez pedig igazán nagyszerű.
Nehéz volt országot váltani, Szlovákiában letelepedni?
Foto: Viktoria Andreeva
Nem igazán, egy balettművész számára ez megszokott. Mindig szerettem volna utazni, új országokat felfedezni, új embereket megismerni. Eleinte gondot jelentett a nyelv, de azonnal elkezdtem szlovákul tanulni. A barátaimmal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően egyre jobban kezdtem érteni a nyelvet.
Most már – legalább egy kicsit – itthon érzi magát?
Kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok itt. Sokat tanultam, sok mindent sikerült felfedeznem, sok hasznos tanácsot kaptam, ezek pedig mind itt vannak a szívemben. Az otthon mindenkinek egy kicsit mást jelent, de Szlovákia ma már a második otthonom.
Szeretik idehaza a balettet? Ugyanolyan lelkes nézőközönségnek számítunk, mint az önhöz közel álló franciák vagy olaszok?
Az általunk játszott előadásokat élvezte a szlovák közönség. Voltak olyan balettek, amelyek után meghatottságot éreztem, a közönség elismerően tapsolt nekünk.
Melyik a kedvenc balettje és miért?
Foto: Viktoria Andreeva
A hattyúk tava, amelyről már beszéltem, de szeretem A kalózt is (zeneszerzője a francia Adolphe-Charles Adam – a szerk. megj.). Különleges előadás számomra Grigorij Frid kamaraoperája, az Anne Frank naplója is. Marek Mokoš állította színpadra, a koreográfiát Nikoleta Rafaelisová készítette. Szólót táncolok benne. Ez egy érzelmekkel teli mű, olyan gondolatokra fókuszál, amelyeket tánccal ritkán szoktak kifejezni. Annál értékesebb és egyedülállóbb számomra ez az előadás.
A koronavírus-járvány miatt sok balettelőadás is elmaradt. Hogyan lehet nézők nélkül balettozni, folyamatosan edzésben maradni?
Nem könnyű, mindannyiunknak hiányzik a közönséggel való kapcsolat. Szerencsések vagyunk, hogy legalább edzhetünk és próbálhatunk. Rendes körülmények között reggel hetvenöt perces edzést tartunk, majd következik a próba. Ahogy egyre közeledik az előadás napja, mindent úgy időzítünk, hogy az eredmény tökéletes legyen.
Hogyan lett önből balettművész?
Amikor elkezdtem balettet tanulni, teljesen elmerültem benne. Rájöttem, hogy a tánc a bensőmből fakad. Még mindig nehéz elhinnem, hogy a sorsnak köszönhetően a tánccal kereshetem a kenyeremet, azzal, amit annyira szeretek.
Mi az, ami a leginkább lenyűgözi a táncban?
Az érzelmek változatossága. Tánccal az érzések széles skálája jeleníthető meg. Nekem a tánc az életem. Tetszik az is, ahogy a tánc ezer szállal kötődik a kulturális örökséghez és a történelemhez. A balett-táncosok világa is folytonos változásban van, és nagyon izgalmas figyelemmel kísérni ezt a szakmai átalakulást.
A baletton kívül marad ideje más kedvtelésre is?
A balett-táncosok kemény napirend szerint élnek, így ritkán. A testnek az egyes edzések és próbák között regenerálódnia kell. Ha nagyon igyekszem, akkor azért tudok időt szakítani valami másra is.
Velencében született, Franciaországban és Monacóban tanult, a szlovéniai Mariborban táncolt. Hol érzi magát leginkább otthon?
Európai polgárnak érzem magam. Ezt főleg a szüleimnek köszönhetem, akik mindig támogattak abban, hogy sokat utazzak, és különböző országokban tanuljak.
A jövőre nézve mik a tervei?
Foto: Jakub Michal Teringa
Egy világjárvány idején nehéz előre tervezni. Nem tudom, hova vet a sors, de biztosan egy olyan város lesz, amely figyel az ökológiára, ahol jó emberek élnek, és amely támogatja a helyi termelőket és vállalkozókat. Egy olyan város, amely fenntartható formában működik, és mindenkivel törődik, a legkisebbektől a legidősebbekig. És az is jó lenne, ha a természet közelében lenne, ideális esetben pedig a tenger sem lenne messze.
Velencében grafikát és dizájnt tanult. El tudja képzelni, hogy ezen a vonalon folytatja, ha egyszer befejezi a táncos pályafutását?
Igen, de most még nem tudom, hol kötök ki végül. Hagyom magam meglepni.