
Biztosan te is tapasztaltad már, hogy az erdőben, vagy bármilyen zöld területen, ahol nyugalom, béke és jó levegő van, sorra jönnek a világmegváltó gondolataid, míg az irodában jóval kevésbé vagy kreatív. Ez nem véletlen! Számos kutatás bizonyítja, hogy a természetben eltöltött idő pozitívan hat a kognitív fejlődésre, vagyis jó hatással van az agyra.
A zöld környezet javítja a figyelmet és a nehezebb feladatok elvégzése is könnyebben megy abban a miliőben – a városi közeg egyébként pont az ellenkező hatást váltja ki.
Az is nagyon érdekes, hogy nem feltétlenül kell túracipőt húzni a kreatív gondolatokért, hiszen már az is ugyanúgy doppingolja az elmét és javítja az egyes agyterületek kapcsolatát, ha csak természetfotókat nézegetünk vagy lemegyünk a legközelebbi parkba sétálni, vagy leülünk egy padra és nézelődünk.
Jobb memória, előrelátó döntések
Nemcsak hasznos, szórakoztató is
Fotó: Shutterstock
Azok a gyerekek, akik természetközeli iskolába járnak, bizonyítottan könnyebben veszik a tanulással járó nehézségeket. Sőt, a zöldterületekhez jobban hozzáférő kicsik több szürkeállománnyal rendelkeznek, ami magasabb szintű gondolkodást eredményez.
Tehát a kirándulás gyerekkel a kicsiknek és a szülőknek is sok előnnyel jár.
A Chicagói Egyetem Environmental Neuroscience Laboratory igazgatója, Marc Berman nem rég arra jutott, hogy a természet növeli az agy teljesítményét, pozitív hatással bír a memóriára és a vezetői figyelemre. Ez annyit jelent, hogy képesek vagyunk előre tervezni, kitartóan dolgozni a céljainkért, mérlegelni a nehéz döntéseket, fenntartani a fókuszt és kontrollálni az érzelmeket – mindezen készségek a vezető-, más néven a végrehajtó funkciók alá tartoznak. Az idegtudományok kutatói állítják, hogy ezek a készségek a prefrontális kéregből, az agy elülső részéből származnak – ennek a résznek a fejlődése kb. 25 éves korban teljesedik ki.
A telefont hagyd otthon, magadat pedig töltsd odakint!
Fotó: Shutterstock
De mégis, mi történik az aggyal, ha egy erdőben sétálunk, gyerekkel kirándulunk? A szabadban eltöltött idő nagyban különbözik a figyelemelterelő, nyüzsgő világtól, és amikor „hirtelen” zöld környezetre váltunk, a túlterhelt prefrontális kéreg (ez a rész koordinálja az információkat más agyi területekről) pihenő és töltődő üzemmódba kapcsol – tulajdonképpen úgy, mintha töltőre tennénk egy elektromos kütyüt. Stephen és Rachel Kaplan 1989-ben jelentette meg a Figyelem-helyreállítás elméletét, amely szerint a természet alapvetően egy úgynevezett „lágy bűvölet” állapotát eredményezi. Egy élő, természeti terep nagyon kellemes élményt nyújt, de nem igényel nagy erőfeszítést a befogadása, tulajdonképpen ennyi a titka az egésznek. Egy nehéz munkahét után egy kis szabadban eltöltött idő elegendő arra, hogy kellőképpen felfrissítse az agyat. Ám nem csak ezért érdemes kirándulós programokat szervezni! A természet lazító fiziológiai hatásokat fejt ki a szervezetben, például csökkenti a pulzusszámot és a vérnyomást. Így jobban teljesíthetünk a munkában és kevésbé fogunk idegeskedni is.
A természetben való időtöltés sokkal több, mint kikapcsolódás vagy pihenés, inkább nevezhető egy elengedhetetlen programnak, ha egy kicsit fontos számunkra az öngondoskodás.
Szöveg: Sinkó Edit
- Repülés gyerekkel – tanácsok a stewardesstől ›
- Mit tegyek, ha kisrókát találok? ›
- Az 5 kedvenc helyünk Lengyelországban ›
- A Google Maps már a nemzeti parkokban is tud tájékozódni! Végre! ›
- A romboló és legendás Vezúv: Vulkántúrák 2. ›
- Őszi kirándulások az Alacsony-Tátrában ›
- Kalandozás a vadonban ›
- 7 zseniális tanösvény Magyarországon, nem csak gyerekeknek ›
- Kipróbálnád az elektromos bringát? Íme, olcsó, vezetett túrák! ›
- A Tátra legszebb tavai ›