Végre hivatalosan is átadták Szlovákia legszebb kerékpárútját
A Poltárt és Rimaszombatot összekötő bicikliút helyén 1912 és 2000 között vasútvonal üzemelt.
![bicikliút](https://drivemagazine.sk/media-library/bicikliut.jpg?id=52227865&width=1200&height=600&quality=85&coordinates=0%2C143%2C0%2C24)
Szakaszokban ugyan már járható volt, de végül május elsején adták át teljesen azt a 30 kilométernyi kerékpárutat, amely nemcsak a helyieket, hanem a Besztercebányai kerület déli részébe látogatókat is kiszolgálja. A projekt 9,5 millió euróba került, amelynek nagyjából kétharmadát az Európai Unió finanszírozta.
Szlovákia leggyönyörűbb kerékpárútját nyitjuk most meg, és nem is véletlenül választottuk május 1-jét. Ne feledjük, pontosan 20 évvel ezelőtt csatlakoztunk az EU-hoz
– nyilatkozta a megnyitón Ondrej Lunter, Besztercebánya megye kormányzója.
Kiemelte, hogy az útvonal elsősorban az EU támogatásának köszönhetően épült meg.
A régió több mint 6,6 millió eurót kapott uniós forrásokból.
Ezt is olvasd el! 4 nagyszerű bicikliút Szlovákiában
Át az alagúton
2013-ban a Besztercebányai kerület 1 euróért megvásárolt egy 30 kilométeres szakaszt a vasúti infrastruktúrát kezelő állami tulajdonú ŽSR vállalattól.
Egy feltétele volt ennek a nem mindennapi szerződésnek: a régi vasúti pályára kerékpárutat kellett tervezni.
Az ok egy elromlott sínhálózat volt. A vasút felújításához és megőrzéséhez szükséges magas költségek pedig végül ahhoz a döntéshez vezettek, hogy felszántottuk az évszázados vasúti síneket
– magyarázta Ivana Kapráliková, a ŽSR cég akkori szóvivője.
Ez is érdekelhet: Hamarosan új kerékpárúton közlekedhetünk Nyitrán
Fejlesztések
Az új projekt azonban nem csupán magáról a kerékpárútról szólt. Tartalmazza a Masztinc, Dúsa, Osgyán, Susány és Cserepes közelségében található pihenőhelyeket is, közli a Spectator.
Ez a nemzetközi szabványoknak megfelelő kerékpárút minden bizonnyal vonzóbbá teszi a régiót, de a legfontosabb az, hogy lehetőséget teremt a környékbeli szolgáltatások létrehozására
– fejtette ki Tomáš Krahulec, a Regionális Turisztikai Szervezet (OOCR) igazgatója.