A segítségükre siető állatvédők először azt hitték, hogy rosszul vannak.
A Connecticutban tébláboló keselyűkre az A Place Called Hope nevű állatrehabilitációs szervezet munkatársai találtak rá és gyűjtötték be, miután azok alig bírtak a lábukon állni. Az állatvédők hamar rájöttek, hogy kisebb a baj, mint gondolták.
„Eszméletlenül berúgtak: nem tudtak megállni a saját lábukon, és többször is elájultak”
– olvasható Facebook-bejegyzésükben.
Olaszországban a kecskékkel gyűlt meg a probléma: Kecskeinvázió alakult ki az olasz szigeten, a polgármester elajándékozná a patásokat
A szervezet elmondása szerint a személyzet és a watertowni állatfelügyelet munkatársai is a legrosszabbra gyanakodtak, és a madarak furcsa viselkedése zavarba is hozta őket. Miután kiderült, hogy a „dinamikus duónak” elnevezett keselyűpár csak egy görbe estét csapott, a szervezet munkatársai elkezdték felkutatni, hol történhetett mindez.
Nem sokkal később rájöttek, hogy a madarak az előző este kukabúvárkodásban vettek részt, súlyos alkoholmérgezést okozva így maguknak.
Az állatvédők nagyon figyelmesen segítettek a madaraknak kiheverni a tivornyázást, betakargatták és rengeteg folyadékkal itatták őket, majd másnap egy kiadós reggelivel készültek számukra.
Ez is érdekelhet: Káromkodó papagájok miatt kell rendet tennie az állatkertnek
A Place Called Hope munkatársai arra kérték az embereket, hogy próbáljanak meg odafigyelni arra, mit dobnak a szemétbe, mivel például az ártalmatlannak tűnő koktélgyümölcsök könnyedén – akár kiskorú – madarak csőrébe kerülhetnek.
„A részeg keselyűk nem a legegyszerűbb páciensek”
– jegyezték meg.
(Forrás: USA Today)
- Munkába indult, de egy 600 kilós fóka útját állta ›
- Kicsiknek és nagyoknak: 5 csodás vadaspark Budapest közelében ›
- Videó: vízilóbébi született a Szegedi Vadasparkban ›
- Egészségben, betegségben: hetedszer is visszatért sérült párjához Szofi, a gólya ›
- Kémkedéssel vádolták, bizonyíték híján kiengedték a börtönből a galambot ›