Villámvonat köti majd össze a visegrádi országok fővárosait
Környezetvédelmi okokból indul a fejlesztés, a vonatok 300 km/h-val suhannak majd.

A magyar Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nagyszabású terveket prezentált: 2030-ban indul a visegrádi országok fővárosait összekötő vasúti hálózat fejlesztése, így mindössze néhány óra alatt eljuthatnánk a gyorsvasúttal az egyik városból a másikba.
A NIF Zrt. tanulmánya szerint az elkészült gyorsvasúton Bécsbe és Pozsonyba 2 óra alatt juthatunk majd, Prágába 3 és fél, Varsóba pedig 5 és fél óra alatt vinne a Budapest–Varsó Nagysebességű Vasút.
„Az újonnan kialakítandó vasúti pálya Kelenföldtől nyugatra indulna, a Vértest délről kerülve Székesfehérvár felé. A győri megállási lehetőség után Pozsony irányába Rajkánál, Bécs felé Hegyeshalomnál hagyná el a Magyarországot. – írja a NIF a közleményében. – A 350 kilométer/órás tervezési sebességű pályán a városi szakaszok kivételével 250-320 kilométer/órás tempóval haladhatnának a vonatok. A járműveken két vagy több kocsiosztály állna rendelkezésre, mindegyik szerelvényben büfé- vagy étkezőszakasz tervezett."
Vasutat fejleszt az EU
Fotó: NIF Zrt.
A tervek szerint 2030-ban kezdődne el a vasúti hálózat továbbfejlesztése. Az Európai Unió a nagysebességű vasúti közlekedés tagországokon belüli utasforgalmát 2030-ra megduplázná, 2050-re a jelenlegi háromszorosára növelné. Éppen ezért EU-s pályázattal és közösségi finanszírozással épülhetne meg az a gyorsvasút, ami számottevően csökkentené a térségben a szén-dioxid-kibocsátást és az áthaladó tranzitforgalmat.
Budapest Nagysebességű Vasút útvonalai
Fotó: NIF Zrt.
Az előzetes kalkuláció szerint, évente több mint húszmillió nemzetközi és belföldi utas vonatozhatna kényelmesebben és gyorsabban az itt közlekedő járatokon, és persze gyors tehervagonok is közlekednének ezen az útvonalon.