Mesés Kelet: Szamarkand és Buhara
A bazárok, a Selyemút és a türkiz csempék hazája

Üzbegisztán ősi városok, csodálatos történelmi és építészeti emlékek kimeríthetetlen kincsesbányája, tele keleti történetekkel és lélegzetelállító helyekkel. Az ország legérdekesebb látnivalói Szamarkandban és Buharában összpontosulnak. Ebben a két városban járva úgy érezhetjük magunkat, mintha az Ezeregyéjszaka meséibe csöppentünk volna.
Szamarkand – a zarándokváros
Az i. e. 8. században alapított Szamarkand a világ egyik legrégebbi városa, amelyen egykor áthaladt a Nagy Selyemút – ez a középkori kereskedelmi útvonal kötötte össze Kínát a Földközi-tengerrel. Számos látnivalója 2001 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A város nemcsak kulturális, hanem vallási szempontból is fontos helyszín. Minden muszlimnak ugyanis életében legalább egyszer el kell zarándokolnia Mekkába. Ha ezt nem tudja teljesíteni, öt szamarkandi zarándoklattal pótolhatja.
Tillya Kari
Fotó: Kadagan / Shutterstock
Ulug Begmedresze – A medresze szó szerinti fordításban iskolát jelent, ahol az iszlám vallásjog mellett filozófiát és reáltudományokat is oktattak. Az Ulug Beg a legrégebbi és a legnagyobb ilyen iskola Szamarkandban. Legismertebb tudósa az 1400-as években élt Ulug Beg volt, aki matematikából és csillagászatból tartott előadásokat.
Sher Dor medresze – A medresze különleges építészeti öröksége egy homlokzatdísz, amelyen két oroszlánportré látható. A homlokzatdísz létezését évszázadokig titokban tartották, mivel az iszlám vallás tiltja az ember- és állatábrázolást.
Tillya Kari medresze – Színes, kék-arany homlokzatával ez az épület Szamarkand egyik ékköve. Eredetileg két részből állt: az egyikben az iskola, a másikban pedig a mecset működött.
Fotó: Kadagan / Shutterstock
A Gur-e Amir mauzóleum Szamarkand uralkodóinak temetkezési helye. Az iszlám vallás egyik szent helye, ahol minden Szamarkandba érkező muszlim zarándok elmond egy imát. Lélegzetelállító díszítésének köszönhetően a középkori iszlám építészet remekművei közt tartják számon.
A monumentális méretű Bibi-Khanum mecset szomszédságában található Siob bazár környékét folyamatosan bódító illatfelhő lengi be. Az aromás fűszerekre, aszalt gyümölcsökre és diófélékre szakosodott bazárban az árcédulák inkább csak dekorációs elemek – alkudni erősen ajánlott, ennek elmaradását ugyanis az árusok személyes sértésnek tekintik.
Buhara – a mesék városa
Buhara a Selyemút másik fontos állomása, egy zöld oázis a sivatag közepén. A 2500 éve alapított várost a Selyemút szíveként emlegetik. Bazárjaiban és karavánszerájaiban (keleti fogadók) a világ minden tájáról érkező kereskedők találkoztak. Jól megőrzött középkori épületeinek és különleges történelmi emlékekeinek köszönhetően Buhara 1993 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
Kihagyhatatlan látványossága az Ark erődítmény – az emírek székhelye – egy csodálatos épület, melyet többször elpusztítottak, majd újjáépítettek. Masszív, 10 méter magas falaiból farudak állnak ki, hogy befejezetlennek tűnjön az erőd, a hiedelem szerint ugyanis az ártó szellemek csak kész épületekbe költöznek be.
Az üzbég műemlékek többségével ellentétben a Kaljan minaretet nem türkiz csempék díszítik, hanem különleges alakzatokban elrendezett egyszerű téglák. Amikor Dzsingisz kán 1219-ben feldúlta Buharát, lakosait vagy lemészárolta, vagy eladta rabszolgának. A tatár vezért annyira lenyűgözte a 48 méter magas torony szépsége, hogy a Kaljan minaret volt az egyetlen dolog, amit nem pusztított el a városban.