Te ismered repülésnél a nagy párnatrükköt?
4 apróság, amitől sokkal nyugodtabb lesz az utunk.

Összegyűjtöttünk 4 utazási hacket, amikről már rég tudnia kellett volna mindenkinek. Apróságok, amik könnyebbé és kellemesebbé teszik az utazást. A párnásat mindenképp olvasd el!
A modern technológia vívmánya: az offline térkép
Esetleg ilyt is vihetünk. Sosem merül le.
Fotó: Shutterstock
Az talán magától értetődő, hogy térkép nélkül nehezen boldogulunk egy idegen városban. Szerencsére ma már ez is belefér a farzsebünkbe, ráadásul a Google Térkép offline funkciójának köszönhetően már internet sem kell ahhoz, hogy el tudjunk jutni A-ból B-be.
Nincs is annál kellemetlenebb dolog, ha az utazás közepén fogy el a mobilnet, de amúgy is: miért is kockáztatnánk meg, hogy magas roamingdíjat fizessünk, amikor arra is van lehetőség, hogy egy egész város térképét letöltsük? A Google Térkép funkciója lehetővé teszi, hogy letöltsük bizonyos régiók (városok, környékek) térképét a telefonunkra. Ugyan az útvonaltervezőt így nem tudjuk használni, de az sosem baj, ha véletlenül egy-két utcával többet látunk egy adott városból.
A nagy párnatrükk
Odaúton még nagyjából tudunk számolni azzal, hogy mennyi ruha fér el a bőröndben, ám visszafelé belefuthatunk abba az előreláthatatlan problémába, hogy bizony túl sok szuvenírt sikerült vásárolnunk ahhoz, hogy azok kényelmesen el is férjenek benne.
A gyakori problémára szerencsére van egy kiváló trükk: vigyünk magunkkal egy cipzáras párnahuzatot, a huzatba pedig rakjuk bele a ruháinkat – a párna ugyanis nem számít extra csomagnak a repülőkön. Ez a megoldás abban az esetben is alkalmazható, amikor bőröndünk pár grammal meghaladja a légitársaságok által megszabott súlykorlátot
Illatos ruhák
A tiszta ruhák illata már önmagában feldobja a napot. Ahhoz, hogy ezt az élményt az utazások során is átélhessük, helyezzünk egy-két illatkendőt a bőröndünkbe. A kendőktől a ruháink ugyanolyan kellemes illatot fognak kibocsátani kicsomagoláskor, mintha pár perce vettük volna ki őket a mosógépből. De használhatunk levendulazsákocskát is!
Szánjuk rá az időt!
Fotó: Shutterstock
Ahhoz, hogy véletlenül se fizessünk sokkal többet egy útért, mint amit kellene, utazás előtt tájékozódjunk az ajánlatokról. A legjobb lehetőséget erre az olyan összesítő oldalak adják, mint a Skyscanner, a Hopper, vagy a Google Flights.
Ezeknek a szolgáltatásoknak hála egyszerre láthatjuk az összes légitársaság ajánlatát, így könnyedén ki tudjuk választani azt az opciót, ami a legkedvezőbb számunkra. Ha még rugalmasak is vagyunk időpontok tekintetében, akkor igazán jó kínálatból választhatunk: az oldalakon meg lehet nézni azt is, melyik napokra szólnak a legolcsóbb jegyek.
- KonMari így pakolná be a bőröndjét... ›
- 10 tiltott dolog, amit megpróbáltak felvinni a repülőre, de nem sikerült ›
- Spórol a Lufthansa az étellel ›
- Félsz a turbulenciától? Csak rosszabb lesz. ›
- 10 dolog a repülésről, amit sosem mertél megkérdezni ›
- Vékony utasok előnyben: a felmelegedés miatt csökkenteni kell a repülők súlyát ›
- Repülés gyerekkel – tanácsok a stewardesstől ›
- Négy óra alatt Amerikába? Jön a szuperszonikus repülő. ›
- Mikor a legveszélyesebb repülni? ›
- Melyik a legproblémásabb légitársaság? ›