
A mézeskalács-emberkéről sokunknak ma már Shrek, a zöld ogre ugrik be először, az embert formázó sütemény és maga a mézeskalács története azonban sokkal régebbi és számos érdekességet tartogat.
A mézzel készült tészták eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, a görögök, az egyiptomiak és a rómaiak is nagy becsben tartották ezeket az ételeket, utóbbiak afrodiziákumként is tekintettek a mézes, fűszeres finomságokra.
A mai mézeskalács eredete egészen a 11. századig vezethető vissza, az első megmaradt feljegyzések szerint Nürnbergben akkor már biztosan létezett a recept a készítésére.
1. Ideális háromfejű kutyák altatásához
Az ókori görögök úgy tartották, hogy kiengesztelhetik az alvilág kapuját őrző kutyát, Kerberoszt, ha a halottak szájába mézzel készült süteményt tesznek. Vergilius eposzában Aeneas is ilyet kapott a szibillától, amivel végül elaltatta a háromfejű kapuőrt és leosonhatott az alvilágba.
Ne feledd: virsli helyett mézeskalács!
Fotó: Shutterstock
2. Udvari csemege
I. Erzsébetről nemcsak azt érdemes tudni, hogy Anglia egyik meghatározó uralkodójaként sosem szült gyereket, így vele ki is halt a Tudor-ház, hanem azt is, hogy a szűz királynő udvarában fontos szerepe volt ennek az édességnek: embert formázó mézeskalácsot kaptak a látogatóba érkező előkelő vendégek.
3. Szerelmes szívek
A mézeskalács már a középkorban is kedvelt vásárfia volt. Sokféle formában, változatos – egyebek közt aranyból készült – dekorációval díszítették. Nemcsak a jószerencse zálogául szolgált a szuvenír, a szalaggal átkötött szívek valódi szerelmes üzenetnek számítottak két ember között.
Fotó: Shutterstock
4. Rémálom a mézeskalács házikóban
A Grimm testvérek meséje egy horrorisztikus fikción alapul. A 17. században egy mézeskalács-készítő asszonyt boszorkánysággal vádolt meg egykori udvarlója, miután kosarat kapott tőle. A per során a nő a kínzások ellenére sem vallott, végül felmentették, ám a volt szerető és annak húga megölte őt.
5. Mézeskalács metropolisz
A norvég Bergenben minden karácsonykor egy egész miniatűr települést készítenek az édes tésztából, ahol a házak mellett vonatot, léghajót és óriáskereket is találunk. A látványosságnak számító Pepperkakebyen nevű édességvároska megtekintéséből származó bevételeket minden évben jótékony célra ajánlják fel.
+1. Generációs hagyomány
A mézeskalácsnak számos fajtája létezik, de az egyik legkedveltebb vitán felül a puha és szaftos nürnbergi változat. A Witte Spezialitäten márka története 1935-ös alapításáig nyúlik vissza, az egykori kis pékség ma már a legkiválóbb alapanyagokat használó prémiumtermékeket állít elő. Érdemes frissen is kóstolni a német város két üzletének valamelyikében!