
Egy párizsi utazás kicsit közhelyesnek tűnhet, pedig a kelet-európai kultúra számos alkalommal kapcsolódott itt össze az európaival. Így legalább egyszer életünkben mégiscsak el kell látogatni a francia fővárosba, és ha már rászántuk magunkat, hozzuk ki belőle a legtöbbet! Nem muszáj unalmas sémákban és elkoptatott képekben gondolkodni, biztosan találunk itt kedvünkre való látnivalót.
2021-ben a francia főváros volt Bangkok után a Föld legtöbb turistát vonzó desztinációja, a Netflix bohókás, harsány, de igen szerethető sikersorozata, az „Emily Párizsban” pedig csak még tovább emelte ázsióját. A bő kétmilliós városban (a külvárosokat is magába foglaló metropoliszövezetben több mint 13 millióan élnek) egymás mellett léteznek az évszázados hagyományok, valamint a folyamtos újítások és újraértelmezések, így látogatói sosem unatkoznak.
Hajrá, gyalogosok!
Kifinomult ízlés, fantasztikus péksütemények, bámulatos építészet – és akkor a művészetekről, a pezsgő zenei életről, a fine dining kultúráról még nem is beszéltünk. Mindezek együtt adják Párizs megismételhetetlen, egyedi légkörét, amit érkezés után azonnal megérez az ember. Voltaire, Monet és Édith Piaf szülővárosa mára a kozmopolitizmust és lokálpatriotizmust sajátosan vegyítő metropolisszá nőtte ki magát, ahová a szerelem hazajár, ahol az élet szép és könnyű. Nincs tehát más választásunk, mint hogy utcáit, tereit keresztül-kasul bejárjuk!
A tömegközlekedés kitűnő, de Párizs kifejezetten gyalogosbarát, főleg, hogy a látványosságok többsége nincs túl messze egymástól. A belváros hangulatos utcáin öröm végigsétálni, ezért mindenekelőtt iktassunk programunkba egy-két – sokszor ingyenes – tematikus városnéző sétát. A civil szervezetek, önkéntesek és lelkes helyiek által meghirdetett kalandozások közül a történelmi Marais negyed gasztrosétái, a néhány euróért bérelhető biciklik nyergében való Szajna-menti kerekezések és a világhírű francia filmek forgatási helyszíneit sorra fűző útvonalak a legnépszerűbbek. A Père Lachaise temetőben tett séta vagy a 20. századi revüvilág híres színpadainak bemutatása pedig épphogy csak lemaradtak e képzeletbeli dobogóról.
Ebéd a Szajnán?
Fotó: Shutterstock
2023 legtrendibb kiállításai
Párizzsal a kultúra terén nehéz versenyre kelni: se szeri, se száma az új tárlatoknak, mindig van tehát hova jegyet váltani. Idén a Louvre időszaki kiállításaitól az Erotika Múzeum különlegességeiig ismét csak pazar a választék.
„Vihar előtt” címmel korunk legégetőbb kérdése, a klímakrízis ihlette multidiszciplináris kiállítást tekinthetünk meg a város egyik legújabb és legizgalmasabb művészeti terében, a Bourse de Commerce Pinault Collection galériában: Cy Twombly, Danh Vo, Frank Bowling és Anicka Yi provokatív kortárs munkái sorakoznak szeptember 11-ig.
A történelem szerelmeseit a La Grande Halle de La Villette egy új Ramszesz kiállítással várja, az Orsay Múzeum az impresszionista Manet és Degas művészetét összehasonlító sorozattal készül, a Nemzeti Picasso Múzeum pedig a mester halálának 50. évfordulójára egy, az életművet újraértelmező tárlattal emlékezik.
Igazi ínyencség a november 15-éig látogatható Louis Vuitton kiállítás. A legendás divatház az elmúlt 160 év legemlékezetesebb kollaborációit, legmeghökkentőbb kreációit eleveníti fel egy 19. századbeli áruház felújított épületében. Az LV Dream nevet viselő látványosságban poros vitrinek nem kapnak szerepet: multimédiás eszközökkel, interaktív megoldásokkal merülhetünk el a haute-couture ruhák, parfümök és bútorok csillogó világában. A roppant méretű, digitális, mozgó portrétól és a pszichedelikus szobától garantáltan eláll a lélegzetünk. Apropó: a belépés mindenki számára ingyenes! Ami nem csak ezen tárlat esetében igaz: kiskorúak, valamint a 26 év alatti európai uniós állampolgárok díjmentesen léphetnek be valamennyi helyi múzeumba.
A fények városa, ha lemegy a nap
A fények városának Párizst az Európában elsőként kiépített közvilágítása miatt nevezik, nem csoda hát, hogy naplemente után is lüktet az élet a városban. Ahogy bezárnak a boltok, a családi vendéglők, úgy gyúlnak ki a fények, telnek meg a sör-, bor- és koktélbárok, a mainstream és alternatív szórakozóhelyek. A városközpont legjobb technobulijait a 824 heures-ben keressük, a legtrendibb kilátást a tetőtéri Sierra Neon parkettjéről élvezhetjük, ha pedig legendás helyre vágyunk, irány a La Machine du Moulin Rouge!
Persze a nyár Párizsban is a fergeteges fesztiváloké! Június végén a Solidays vendége lesz a nigériai chill zene mestere, Rema és a francia hip-hop duó, a Bigflo & Oli, augusztus utolsó napjaiban pedig a Rock en Seine fesztivál sztárfellépői között ott lesz Billie Eilish, a The Chemical Brothers valamint a Florence + The Machine is.
- 5 híres francia író háza ›
- Párizsi atmoszféra öt műfajban ›
- Párizs ismeretlenebb arca ›
- Zöld terv Párizs megújítására ›
- 5 különleges európai múzeum, a szennyvíztől a sebészetig ›
- 5 úti cél, amiről még nem tudnak a turisták ›
- A világ legszebb operaházai ›
- Hat méterrel magasabb lett az Eiffel-torony ›
- Elhagyatott építmények csodálatos fotókon! ›
- 8 dolog, amit ne csináljunk, ha Párizsban járunk! ›
- Ismered a Párizs-szindrómát? ›