Holt-tengeri wellness Szlovákiában
Gyógyír a bajokra, felüdülés testnek és léleknek: Bellegszencse.

Izraelbe és Jordániába évtizedek óta rengeteg turista érkezik a Holt-tengerhez, hogy különleges összetételű vizében fürdőzve keressenek enyhülést mozgásszervi és bőrbetegségeikre. A tömény sós tengervíz gyógyhatását tudományos kutatások és személyes beszámolók tanúsítják, gyakran csodának nevezve azt. Nem kell azonban repülőgépre szállnunk ahhoz, hogy ezt a csodát átélhessük – elég felkeresni a bellegszencsei termálfürdőt, mely több mint egy évnyi szünet után idén újra megnyitotta kapuit.
A bellegszencsei termálfürdő története 1973-ban indult, amikor a Nafta Gbely cég által végzett kutatófúrások 80 Celsius fokos vizet hoztak a felszínre, amit eredetileg üvegházak fűtésére kívántak hasznosítani. A termálvíz elemzése azonban meglepő eredményt hozott: kiderült, hogy összetétele és a benne lévő ásványi anyagok aránya csaknem megegyezik a világhírű Holt-tengerével.
Európai hírű fürdő
Ez itt a holt-tengeri Holt-tenger
Fotó: Shutterstock
A szlovák holt-tengeri víz híre már régen átlépte a határokat, a gyógyulni és pihenni vágyók nemcsak Szlovákiából és a környező államokból érkeznek ide, hanem távolabbi országokból is. Európában ilyen összetételű termálvíz kizárólag Bellegszencsén van. Igaz, nem annyira töményen sós, mint a Holt-tenger, ám a testre és lélekre gyakorolt pozitív hatásai ugyanazok.
Az egyedülálló bellegszencsei gyógyvíz különösen ajánlott gerincbántalmak, mozgásszervi megbetegedések, felső légúti problémák, ízületi gyulladások, bőrbetegségek, köszvény és pajzsmirigy problémák esetén.
12 hektáros oázis
A Garammenti-dombság egyik völgyében megbúvó Bellegszencse mindössze harminc percnyi autóútra fekszik Érsekújvártól, de a járásközpontból, illetve Léváról vonattal és busszal is elérhető. A szépen karbantartott községbe érkező idegen számára már az első pillanatban kiderül, hogy a településen termálfürdő működik. Erről nemcsak a panziók és apartmanházak sokasága árulkodik, hanem a falut széltében-hosszában belengő enyhe termálvízszag is. Ha csak az orrunkat követnénk, akkor is megtalálnánk a több mint 12 hektáros területen lévő fürdőt, de a kihelyezett információs táblák is segítenek, hogy ne tévesszük el az utat.
A gyönyörűen parkosított területen 9 medence, sókabin, csúszda, egy wellnessközpont, hagyományos szlovák és nemzetközi gasztronómiát kínáló éttermek, különféle butikok, kézműves termékeket árusító üzletek, játszótér, de még egy apró állatkert is várja a látogatókat. A nyári szezonban a medencék vizének hőmérséklete 18 és 40 Celsius fok közötti, és geotermikus, illetve közműves vízzel állnak rendelkezésre. A téli szezonban két medencét töltenek fel 32, illetve 40 Celsius fok hőmérsékletű geotermikus vízzel.
Aquamarin Wellnessközpont
A fürdő területén működő Aquamarin Wellnessközpont szolgáltatásai külön díj ellenében vehetők igénybe. Itt a termálvizes medencék és a szaunák mellett pezsgőfürdőt, gyermekmedencét, örvényfürdőt, tengeri zuhanyt és olyan izgalmas attrakciókat is találunk, mint például a barlangos kialakítású, sejtelmes fényekkel megvilágított vízi pokol vagy a trópusi alagút. Ha pedig egy kicsit visszavonulnánk, a tepidáriumban vagy a csillogó mozaikcsempékkel kirakott hamamban, azaz törökfürdőben relaxálhatunk, hogy megújulva vethessük bele magunkat új élményekbe.