Hogyan változtatta meg a koronavírus az utazási szokásainkat?

Decemberben lesz egy éve, hogy Kínában először feltűnt a COVID-19, azaz ismertebb nevén a koronavírus. Hogyan változtak meg azóta az utazási szokásaink?

híd
Foto: Pexels

Amikor év elején a koronavírus Európában is elkezdett terjedni, csak idő kérdése volt, mikor regisztrálják az első szlovákiai esetet. Ez végül 2020. március 6-án történt meg. Az esetszám növekedése és a szigorú intézkedések után nyáron a második hullám előtt enyhítettek az előírásokon. A meleg hónapokban így új erőt gyűjthettünk, de az utazási szokásainkat a koronavírushoz kellett igazítanunk.

Utazás itthon

Foto: 123rf

A nyaralószezon legfontosabb jelensége az volt, hogy főleg Szlovákiában utaztunk. Az egyéb úti célok félelmet ébreszthettek az utazókban, sokakat eltántorított a külföldi utazástól a visszatérés utáni karantén veszélye is, ezért sokan itthon töltötték a szabadságukat. Bár az interneten végigfutott néhány videó a Rysy-csúcs alatt vagy a Szlovák paradicsomban tömött sorokban várakozó turistákról, nem ez volt az általános. Júliusban egyébként is kevesebb volt az olyan meleg nap, amikor nekivághattunk a hegyeknek vagy a természetnek. A hazai utazások azonban sokat segítettek abban, hogy a szlovákiai turizmus kilábaljon a válságból. Nem csak a régóta népszerű helyeket látogattuk, hanem felfedeztük az ország kevésbé ismert szegleteit is.

Szállodák helyett magánlakások

Foto: Getty Images Hungary

A koronavírus terjedésétől való félelmek hatására a szállodák helyett az utazók inkább a magánlakásokat vagy a kisebb, ideális esetben saját konyhával rendelkező panziókat részesítették előnyben. A családok nagyobb biztonságban érezték magukat, ha elkerülték a nagy tömegeket.

Népszerűbb kempingezés

Foto: Pexels

Szintén népszerű megoldás volt a sátorozás. A kempingezés során könnyű tartani a távolságot a szükséges távolságot, és a közös helyiségekben is minimalizálni lehet az interakciókat. Hosszú ideig be voltunk zárva a lakásba vagy a házba, úgyhogy érthető módon mindenkit vonzott a természet és a friss levegő. Nem csak nálunk. Az Egyesült Államokban a szigorú intézkedések feloldása után 400%-kal megnőtt az érdeklődés a kempingezés iránt. Több kempingben lehet úgynevezett mobilházakat is bérelni, ami sok szlovákiai lakos számára is újonnan felfedezett hobbi lett.vákov.

Növekvő igény a lakókocsikra

Foto: Getty Images Hungary

A kempingezéshez hozzátartoznak a lakókocsik is. A lakókocsik népszerűsége amúgy is egyre nőtt, ezt a trendet pedig csak megerősítette a kialakult helyzet. Azok, akik szerettek volna mobilisak maradni, guruló házak széles sklájából választhattak. Az európai kempingek bő választékának és a lakókocsi leparkolására alkalmas helyeket mutató hasznos applikációknak köszönhetően egyre többen utaztak saját szakállukra.

Fellendülő kerékpározás

Foto: 123rf

Ezen a nyáron a szokásonál többször találkozhattunk az autók tetején szállított kerékpárok látványával. A biciklizés szintén logikus nyári alternatíva volt. Szlovákiában ideálisak a feltételek a hegyi kerékpározáshoz. Friss levegőn lehetünk, betartjuk a biztonságos távolságot, és ez a mozgásforma ideálisan kombinálható a koronavírus miatt kialakult egyéb utazási trendekkel. Azok, akik nem tudták magukkal vinni a saját kerékpárjukat, a kölcsönzőket használták, ahol népszerű elektrobicikliket is kínálnak.

A dolgok pozitív oldala

Foto: Unsplash

A koronavírus közvetetten hozzájárult mindannyiunk egészségéhez, mert a távolságtartás miatt gyakrabban jártunk túrázni, sétálni, vagy két keréken kerestük fel az ország szépségeit. Ez az immunitásrendszerünkre is jó hatással volt, ami az egyik alappillére a koronavírus elleni védekezésnek. Így hát mindazok ellenére, hogy a vírus sok negatívumot hozott, érdemes szem előtt tartani a helyzet pozitív hatásait is.

AMI MÉG ÉRDEKELHET