Hatszáz éves és itt ketyeg a szomszédban

Már hatszáz éve működik a prágai csillagászati óra, és minden évben rengeteg turista kíváncsi rá.


Prága ikonikus látványossága, az Orloj még 1410-ben készült el, és évszázadok óta a főváros történelmi központjának egyik fő látványossága. A felső részében 1957 óta minden órában „felvonulnak” az apostolok, amit Prága óvárosában turisták sokasága igyekszik elcsípni.

Fotó: Jack Hunter / Unsplash

Az óra igazi különlegességnek számít, hiszen nem csupán az „egyszerű" időt mutatja, de két másikikat is, és még az csillagászati jegyekhez is van köze.

Az Orloj készítése körül sokáig keringett egy legenda, miszerint készítőjét megvakították azért, hogy soha többet ne tudjon egy ennyire bonyolult szerkezetet építeni.

A világ egyik legrégebbi órája egy tavalyi botrány során reflektorfénybe került, ugyanis a restaurálásával megbízott művész – Stanislav Jircík – még 2018-ban viccből barátai, ismerősei képmását festette a szerkezetre, amit nagyjából másfél éve vettek észre.

A naptárfestményt eredetileg Josef Mánes készítette el még a 19. században, az eredeti mű helyén szerencsére amúgy is egy másolat volt látható, ugyanis az 1866-os festményt egy múzeumban helyezték el.

Az eltérést a Régi Párgáért Klub tagjai vették észre, akik tiltakozást nyújtottak be az országos műemlékvédelmi hivatalnál.

Jircík egyébként kreatív kedvében volt, hiszen még Mánes eredeti festményét is megváltoztatta, ami egy fekete kutyát ábrázolt – az „új” verzión viszont egy barna-fehér szőrű eb volt látható.

A festő azzal védekezett, hogy tulajdonképpen csak egy „technológiai másolatot” kértek tőle, nem azt, hogy teljesen ugyanúgy nézzen ki a design. Végül mindenki megúszta az esetet, de a képeket visszafestik az eredeti verizóra.

TikTok-videónkban bemutatjuk, hogyan is működik az Orloj:

@drive.magazine Te láttad már élőben?😊🌏🕒 #drivemagazine#világ#prága#csehország#látnivalók#utazás#utazásitippek#nevezetesség♬ Christmas Is Coming - DM Production
AMI MÉG ÉRDEKELHET