Emberevő halak Spanyolországban
Vagy úgy is mondhatjuk: ingyenes plasztikai sebészet a tengerben. Így lettünk kannibálok.

Dél-Spanyolország Alicante régiójában manapság nem a turisták a legnagyobb gurmék, hanem a durbincsok. Az egyre jobban felmelegedő tengervízben ezek a halak ingyenes szépészeti szolgáltatásokat nyújtanak: leharapják az anyajegyeket és a szemölcsöket. De lehet, hogy csak a plasztikaisebész-lobbi lázít ellenük?
Vadból vadász
Fotó: Shutterstock
A Tengerparti Ökológiai Intézet már 2017 nyara óta tud a problémáról, az Alicantei Mentő- és Elsősegélynyújtó Szolgálat ugyanis ebben az időben jelentett először a támadásokról. Ettől kezdve olyan spanyol üdülőterületeken történtek incidensek, mint például Costa Brava vagy Katalónia, most pedig Benidormnak is meg kell küzdenie az éhes halakkal.
A város egyik leghíresebb strandját, a Poniente strandot ellepték az embereket megharapó halak. Annyira ízlettek a jól átsült napozók a tengeri élőlényeknek, hogy egyes napokon az elsősegélynyújtó szervezetek 15 esetet is regisztráltak
Az elkövetők pedig a barna tengeridurbincsok.
A Euronews cikke szerint a beszámolók alapján az ártatlannak tűnő halakat leginkább a szemölcsök, az anyajegyek, valamint a bőrön lévő apróbb sebek vonzzák, és elsősorban az idősebb emberekre fáj a foguk. Harapásukkal vért szívhatnak, illetve fognyomokat hagyhatnak az emberek lábán, karján és hátán.
Nyamnyam, jönnek a finom kis ebédek.
Fotó: Shutterstock
Az áldozatok szerint a nagyjából 30 centiméter hosszú durbincsokat nem nehéz kiszúrni, a bűnözőket a farkukon lévő fekete pötty árulja el. Ráadásul fürdés előtt jó ötlet az ékszereinket is biztonságba helyezni, ha nem szeretnénk, hogy egy egész banda támadjon meg minket. A csillogás ugyanis a pomfreteket, a kékhalakat és más vérszomjas ragadozókat is el-elcsábít.
A szakértők a durbincsok lázadását a tengeri hőmérséklet növekedésének tulajdonítják, ami miatt kénytelenek alternatív élelemforrást keresni.
A melegebb víz hatására tudniillik felgyorsul a halak anyagcseréje, a gyors anyagcsere pedig több étel bevitelét kívánja meg. A tengervíz Benidormban jelenleg a maga 29-30 fokával úgy tűnik, kiválóan előfőzi a vízben úszkáló óvatlan turistákat.
A mindenevő durbincsok egyébként alapjáraton apró élőlényeket, mint például garnélákat szoktak vacsorázni, ám idén egyre közelebb merészkedtek a tengerparthoz, ahol svédasztal várta őket.
„A durbincsok hozzá vannak szokva a jóllakottsághoz és elképzelhető, hogy egy egész, az emberektől nem félő kolónia lakozik a víz alatt”
– informált a helyzetről a spanyol Tengeri Fajok Osztályának egyik szóvivője.
Az egyébként kicsit problémásnak tűnik, hogy ha a durbincsok embert esznek, mi pedig durbincsot, akkor lehet, hogy a szomszéd fürdőzőt kóstolgatjuk?
- 5 spanyol sziget pioníroknak ›
- Valencia nemcsak csodás, hanem okos is ›
- Száraz kenyérből ínycsiklandó levesek ›
- GIbraltár sziklája és a vad makákók ›
- 5 dolog, amit tudnod kell Picassóról ›
- A spanyolok boldogságának 8 titka, amiket mi is elleshetünk tőlük ›
- Andalúzia csodái: az Alhambra ›
- Szereted, ha nyaralás alatt jó idő van? Ez a 10 város nem fog cserben hagyni. ›
- Hol vár szinte biztos gyomorrontás? ›