A tea fellegvárai
Az angoloktól tudjuk, hogy a tea gyógyír mindenre. Hát még, ha csodálatos környezetben fogyaszthatjuk!

A tél közepe az év legkevésbé kedvelt időszakai közé tartozik, s főként arról szól, hogy már a jó időt várjuk. De inkább vegyük a nyakunkba Európa legszebb fővárosait, ha pedig fáznánk útközben, pihenjünk meg egy csésze forró tea mellett!
Az év elején az öreg kontinens forgalmas fővárosai elcsendesednek, a múzeumok, az éttermek kevésbé zsúfoltak, már csak emiatt is érdemes egy-egy városlátogatást ilyenkorra időzíteni. Az ünnepek alatti eszem-iszom után pedig nem árthat, ha inkább alkoholmentes lélekmelegítőt választunk, ha a városi túránk alatt megpihennénk.
Aqua Shard, London
A délutáni tea tradíciójának hazájában adja magát, hogy mi is belekóstoljunk a szokásba, főleg, hogy itt néhány finom falat is dukál a forró ital mellé. Ha az Aqua Shardot választjuk a Shard (Üvegszilánk) felhőkarcoló 31. emeletén, hirtelen Sohaországba csöppenhetünk, hiszen egy tematikus, Pán Péter ihlette élményben lehet részünk.
31 St Thomas, London, Egyesült Királyság
Perlov Teaház, Moszkva
Kötelező úti cél azoknak, akik az építészet területén is ínyencnek vallják magukat. A helyiek körében is népszerű helynek egy közel 130 éves épület ad otthont, amelyet nemrég újítottak fel, s a kínai pagodákra emlékeztető külsőt adtak neki, ami egyedi színfoltot jelent az orosz fővárosban.
Mjasznickaja Ulica 19., Moszkva, Oroszország
Jugetsudo, Párizs
A francia főváros sokkal többet tartogat, mint egy romantikus hétvége, vagy az Eiffel torony. Elmerülhetünk a művészetekben és a divatban is, de a Jugetsudóban akár japán teakülönlegességeket is kóstolhatunk egyedi, letisztult, bambuszokkal dekorált környezetben.
95 Rue de Seine, Párizs, Franciaország
A.C. Perchs, Koppenhága
Közel kétszáz éves múltra tekint vissza az üzlet, ahol vásárolhatunk és kóstolhatunk is. A világ minden tájáról érkező teák közül szemezgethetünk, sőt kipróbálhatjuk a tradicionális eljárással készült francia pezsgővel, azaz Crémant-nal kísért délutáni teát is.
Kronprinsensgade 5, Koppenhága, Dánia
Chinesischer Teehaus (Kínai Teaház), Berlin
A világ 10 országa által inspirált, különböző stílusú kerteket felvonulgató park a német főváros különleges pontja. Az itt található kínai kertben pedig nemcsak egy tó partján álló pagodában teázhatunk, de akár egy igazi teaceremónián is részt vehetünk.
Erholungspark, 12685 Berlin, Németország
Sir Harly’s, Bécs
A sógorokhoz nemcsak a kávéjuk miatt érdemes átugranunk. A Sir Harly’s – ahogyan már a nevéből is sejthető – egy hamisítatlan brit stílusú kis üzlet. A filozófiájuk szerint inkább kisebb, de mindig friss választékkal dolgoznak, és akár egy klasszikus ötórai teára is betérhetünk.
Mariahilfer Str. 45, Bécs, Ausztria