2022-04-13
184 000 dollár egy kiló teáért?
A Glassbelly Tea Lab a wuyi oolong rock teára specializálódott, amely az oolong teákon (félig oxidált teaféle) belül is egy igen ritka és különleges fajta: a kelet-kínai Wuyi-hegység szikláin nő – innen ered a „rock tea” elnevezése is. A Glassbelly legértékesebb teafüvének neve Niu Lan Keng Rougui, és a rougui teák ritka fajtája közé tartozik. A nevét onnan kapta, hogy a Wuyi-hegység azonos nevű patakja mellett nő. Hogyan állapítják meg ezeknek az értékes teáknak az árát? Aukciókon lehet licitálni például olyan különleges teákra, amiket annak idején csak a kínai császárnak termesztettek.
Az első teaárverését 2021 decemberében szervezte a Sotheby's Hong Kong, középpontjában pedig a vintage Puerh tea állt – ezek a teacserjék csak 400 éves fák mellett nőnek. Egy 330 grammos teakorong (préselt tealevél tortaformában) 72 150 dollár összegért kelt el, tehát a teáknak azon kívül, hogy finomak, érdekesek vagy ritkák, nagy eszmei értékük is van, amelyeket a nagy teakedvelők- és gyűjtők srófolnak fel.
Fotó: Glassbelly Tea Lab
A kóstoló forró és hideg teákból áll össze. Három pohárban három különböző fajta forró tea gőzölög:
- szilvaillatú nyers Puerh tea;
- Gold Needle Dian Hong (egy új fekete tea Jünnanból);
- tőzegillatú Rougui, ami egy oolong tea a Wuyi-hegységből, Fuicsen tartományból.
A jégen át csepegtetett teák Full Blossom Rougui teák, amelyeket öt öblös, boros vagy konyakos pohárban kínálnak. A hely vendéglátói azért kínálnak ezekben a poharakban teákat, mert szerintük a konyakos pohár kihozza a gyümölcsös illatokat, a burgundis pedig a virágos ízt emeli ki.