A Tátrában pottyantani tilos A Tátrában pottyantani tilos
Fotó: Shutterstock

2023-02-03

A Tátrában pottyantani tilos

A Tátra Nemzeti Parkban többféle tájékoztató és tiltó tábla volt eddig is, most azonban megjelent a „természetben vécézni tilos tábla" is. A Tátra lengyelországi részén fellelhető jelzést azért tették ki, mert eddig a turisták nem vették komolyan a régóta létező szabályt, hogy ne végezzék a nagy dolgukat a természetben, főleg úgy, hogy a végterméket ott is hagyják a fák, bokrok tövében.

Nem azt kérik, hogy tartsuk vissza

„Az élettani szükségletek kielégítését tiltó táblák jelentek meg a Tátrában" című cikkében írt a magas-tatra.info oldal arról, hogy a Tátrában négy új helyre kerültek ki a tiltó jelzések, ezúttal a lengyel oldalon, korábban a szlovák oldalon már használtak ilyen táblákat. „Nem minden turista van tisztában a nemzeti parkban érvényes tilalommal. A Tátra ösvényein túrázva egy napsütéses, forró napon az általában a törpefenyőben kialakított ideiglenes illemhelyeket könnyű felismerni a körülöttük terjengő szagokról." – írják a fent említett cikkben.

Hol vannak a jelzések?

A Tátra Nemzeti Park munkatársai a Lengyel-Tátra négy érzékeny pontján helyezték el az első táblákat.

  • A Ruszin-tisztáson (Rusinowa Polana) található vízvételi pont, ahol fennáll a turisták által megivott víz szennyeződésének valós veszélye.
  • A Kościelisko-völgyben (Dolina Kościeliska) található Jeges-forrás (Lodowe Źródło), nem messze a mobil illemhelyektől.
  • A Halastó (Morskie Oko) felé vezető úton a Mickiewicz-vízesések (Wodogrzmoty Mickiewicza) előtt található Dróżnikówka nevű kis faháznál (a nemzeti park épülete).
  • Az Alsó-Goryczka-tisztáson (Niżniej Goryczkowej Równia) található kunyhónál is elhelyeztek ilyen táblát, ahol a síelők (lesiklók és sítúrázók) előszeretettel bújtak el a kunyhó mögé.
Emelett a park dolgozói szeretnének higiéniai zacskókat bevezteni: a Restop 2 nevű tároló zacskókra azért van szükség, hogy ezt a problémát praktikusan megoldhassák a kirándulók. Nyilván van olyan, hogy túrázás közben ránk jön a szükség, de a végterméket nem szabad otthagyni, el kell vinni egy erre gyártott tárolóban a szemetesig. A 4 tábla csak jelzésértékű, és akadnak olyan túrázók, akik sajátosan értelmezik azokat, tehát szerintük csak ott, a tábla közelében nem lehet vécézni, de mondjuk 50 méterrel arrébb viszont igen – ez nem jó hozzáállás. Mivel a Tátra nehéz terep, nem mindenhol lehet mobilvécéket kihelyezni, hiszen nem lenne megoldott az elszállításuk, ezért kérik a park munkatársai, hogy a kirándulók maguk intézzék ezt felelős, környezettudatos módon. A Restop 2 zsákok egyébként már használatban vannak, eddig csak barlangkutatók kaptak ilyet, a terv pedig az, hogy a Tátra Nemzeti Park bejáratánál hozzájuthassunk ezekhez a higiéniai eszközökhöz.

Forrás: magas-tatra.info/ Agata Semberecka