2023-09-24
Az egynapos látogatók tönkreteszik Velencét
Azt már lassan négy éve tudni lehetett, hogy az olasz város készül az átkelő turisták megadóztatására. Eredetileg 2022-es évre tervezték a különdíjprogram bevezetését, de a koronavíírus-járvány átmenetileg megszüntette a problémát, amivel Velence éve óta küzd – a világ egyik legnépszerűbb desztinációja ugyanis nem bírja az idelátogató turistamennyiséget.
Becslések szerint a városba látogató turisták mintegy négyötöde csupán egyetlen napra érkezik, ami már négy éve is nagyjából 24 millió látogatót jelentett.
2021-ben Olaszország „nemzeti műemlékké” nyilvánította Velence kanálisait, ezzel együtt pedig kitiltotta a nagyobb sétahajókat a Szent Márk tér és a Guidecca-csatorna melletti lagúnákból.
A koronavírus járvány ugyan ideiglenesen tehermentesítette az olasz várost, Velence viszont nem feledkezett meg a problémáról: az intézkedést ezt követően 2023-ban tervezték elindítani, ám különböző okok miatt tavaly sem valósult meg.
Fotó: Shutterstock
Jövőre viszont már nem ússzák meg az egynapos turisták a különdíjat.
A Venezia Autentica szerint egy átlagos forgalmú napon jövőre 6 eurós összeget kell fizetniük azoknak a látogatóknak, akik nem foglalnak szállást az éjszakára.
A turistaadó rendszerében egyébként négyfajta kategória szerepel, a díjak pedig ezen kategóriák szerint a következőképpen alakulnak majd:
- Zöld lámpa: A kevésbé forgalmas időszakok alatt 3 euró;
- Sárga lámpa: A közepesen forgalmas időszakok alatt 6 euró;
- Piros lámpa: A forgalmas időszakok alatt 8 euró;
- Fekete lámpa: A durván forgalmas időszakok alatt 10 euró megfizetésére kötelezik az egynapos turistákat.
Az adó egyelőre egy 30 napos próbakört fog futni a tavaszi, illetve a nyári hétvégék alatt, amikor a legtöbb látogató érkezik a városba.
Simone Venturini tanácsos a Reutersnek elmondta,
„a cél, hogy egyensúlyt teremtsünk Velence állandó lakosai, tanulói, az itt dolgozó emberek és a turisták között.”
Júliusban egyébként még az UNESCO is hozzászólt a témához. A szervezet javaslatot tett arra, hogy Velence felkerüljön a veszélyeztetett világörökségi listára, szerintük ugyanis a várost „visszafordíthatatlan” károsodás fenyegeti, amiben az éghajlatváltozás és a tömegturizmus is szerepet játszik.