2024-04-20
Még idén megjelenhet Szlovákiában ez az invazív lódarázs
Magyarországon és Csehországban már tavaly észlelték az ázsiai lódarazsat, idén április 9-én pedig az ausztriai Salzburgban is megtalálták. Valószínűleg egy királynőt találtak, amelynek még nem volt ideje fészket építeni
– áll a környezetvédelmi minisztérium friss közleményében.
A hatóságok kiemelik, hogy a rovar esetleges felbukkanását bárki jelentheti az Állami Természetvédelmi Hivatal honlapján.
A szervezet ezzel azt szeretné elérni, hogy a lehető leggyorsabban lehessen hivatalosan igazolni a lódarázs megtelepedését, és fellépni a hirtelen elszaporodása ellen.
Ezt is fontos tudnunk! Valami megcsípett. De mi?!
A tárca figyelmeztet az állat rendkívül káros jelenlétére, hiszen ahol feltűnt az ázsiai lódarázs, ott negatívan befolyásolta a biológiai sokféleséget.
Fotó: Shutterstock
Ennek a fajtának egy kolóniája több mint 11,5 kilogramm különféle rovart pusztít el egyetlen szezon alatt. Különösen nagy pusztítást végezhet a mézelő méhek között
– olvashatjuk a szomorú tényeket a közleményben.
Ezt is olvasd el! Újabb medvetámadás történt, két sérült is kórházba került
A minisztérium tájékoztatása szerint a mezőgazdasági terméshozamok csökkenése is ennek a fajnak a rovására írható, mivel a beporzók számának jelentős csökkenését idézheti elő, írja a parameter.sk.
Fotó: Shutterstock
De hogyan került át több ezer kilométerről Közép-Európába ez a darázsfajta? Valószínűleg a tengerjáró teherhajókon.