2022-03-29
Egy csipet Róma itthon
Az ország legrégibb szabad királyi városában, melyet IV. Béla magyar király már 1238-ban királyi jogú városi privilégiumokkal ruházott fel, szinte mindent beleng a középkor hangulata. Máig fennmaradt a városi erődítményrendszer; ezzel pedig kevés közép-európai város büszkélkedhet. Nagyszombatnak számos szakrális épülete mellett az 1987-ben városi műemlék-rezervátummá nyilvánított történelmi városközpontja kölcsönöz egyedi hangulatot.
Ez a jelentős kereskedelmi és kulturális központ a maga sajátos építészetével és méltóságteljes templomaival romantikus sétákra csábítja a járókelőt. A város egyházi életének fő központja máig a Szent Miklós-bazilika, amely 300 éven át az esztergomi érsekség fő temploma, katedrálisa volt.
A központi Szentháromság-tér az itt álló szoborról kapta nevét, domináns épülete pedig a várostorony. A tornyot Jakab mester építtette 1574-ben,
a 130 lépcsőfok megmászásával elérhető erkélyéről pedig gyönyörű kilátás tárul elénk
– s nemcsak a történelmi városközpontra.
Az 1637-ben befejezett Keresztelő Szent János-katedrális a tiszta barokk stílust a maga teljességében jeleníti meg. Az épület azért kapott egyetemi templomi titulust, mert a 17. században a városi egyetemi élet fontos helyszínévé vált. Éppen itt mutatott be ünnepi szentmisét 2003. szeptember 11-én az akkori egyházfő, II. János Pál pápa.
A történelmi városközpont megtekintése után lazíthatunk a közeli modern aquaparkban, a Kőmalom (Kamenný mlyn) természetes strandon vagy a szomszédos halastavak partján. A Nagyszombattól néhány kilométerre fekvő Farkashida (Vlčkovce) kukoricalabirintusa pedig nemcsak a gyermekes családok számára ígér felhőtlen szórakozást.
13 – templom található a történelmi városközpontban, ezért is nevezik Nagyszombatot Kis Rómának. Tíz közülük római katolikus, egy evangélikus, kettő pedig zsinagóga. Közben épül már a tizennegyedik templom is.
57 – méter magas a várostorony, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra.
513 – év telt el azóta, hogy II. Ulászló király vásártartási joggal ruházta fel a várost. Azóta minden év szeptember 8-án, Szűz Mária születésének ünnepén megrendezésre kerül a hagyományos nagyszombati vásár, amely a város egyik legnagyobb szabású eseményének számít.
783 – éves a legrégibb nagyszombati templom, a Szent Ilona-templomot 1238-ban emelték.

Fotó: Shutterstock