Egyiptom ősi csodája, Abu Szimbel

Az Abu Szimbel-i templomok 1979 óta az UNESCO kulturális világörökség részét képezik, bár sem a főtemplom, sem a kistemplom nincs már az eredeti helyén. A főtemplomot Ré-Harahtinak, Ptah-nak és Ámonnak szentelték, ők voltak akkoriban Egyiptom főistenei, míg a kistemplomot Hathor istennőnek ajánlották, aki Ramszesz felesége, Nofertari alakjában jelenik meg.

Az Asszuáni-gát építésekor (melyet eredetileg azért emeltek, hogy a Nílusnak legyenek duzzasztói, ám a gát által felduzzasztott víz elárasztotta volna a templomokat), 1963-ban elkezdték szétbontani a szentélyt, hogy aztán az Abu Szimbel-i fennsíkon (64 méterrel magasabban) egy biztonságosabb helyen újra felépítsék. Így ma a Nasszer-tó egy szigetén állnak a templomok, mely szigetet egy gát és egy földút köt össze Abu Szimbellel.

Miért volt annyira fontos ez a gát, hogy az emberiség egyik legjelentősebb ókori kulturális emlékét elmozdítsák eredeti helyéről?

Azért volt rá szükség, hogy a vízszabályozás segítségével energiát termeljenek Egyiptomnak. Az Asszuáni-gát jelenleg Egyiptom energiatermelésének felét biztosítja, tehát az erőművel együtt történt megépítése a szegény afrikai országot gyakorlatilag megmentette a teljes gazdasági csődtől és az éhezéstől.

1813. március 22-én a svájci Közel-kelet kutató, Johann Ludwig Burckhardt látta első európaiként Nofertari Hathor-templomát (kistemplom) Abu Szimbelben. Burckhardt a területet átkutatva megtalálta II. Ramszesz nagy templomát is, amit egy homokdűne szinte teljesen betemetett. A kutató a templom belsejébe nem tudott bejutni a rengeteg homok miatt, éppen ezért sok időt vett igénybe, hogy ezeket a hatalmas építményeket feltárják.

A főtemplom bejáratánál álló szobrok 30 méter magasak és együtt 35 méter szélesek. A nagytemplom több helyiségből, kamrából áll, a kistemplom 150 méterrel odébb található. Az elhelyezkedésüket illetően pedig megfigyelhető egy furcsaság: mielőtt a templomokat áthelyezték, évente kétszer a nagytemplom kapuján besütött a nap és megvilágított a szentélyben ülő négy istenszoborból hármat (a negyediket, Ptah-t összekapcsolták a halállal, tehát őt ezért nem éri nap), méghozzá a teremtőisteneket. Ez a két nap az évben február 21-e – a vetés, sarjadás ünnepe– , és október 21-e, az áradás napja. A két dátum tükrözi II. Ramszesz születésének és koronázásának dátumát is, persze a napév és a mi naptári évünk nem egyezik, így ezekben a dátumokban vannak csúszások. Az egész szentély felépítése, díszítése és a hireoglifák történetei mind az egyiptomi istenek életéről, tetteiről, méltatásáról és imádatáról szólnak, így a gízai piramisok után a második legfontosabb feltárt történelmi emléknek számítanak Egyiptomban.