2022-03-29
Elsüllyedt városok
Sicseng, a víz alatti város, más néven Oroszlánváros egy ősi kínai település Csöcsiang tartományban, amelyet a Han-dinasztia alapított több mint 2000 évvel ezelőtt. A hely az Oroszlánváros nevet azért kapta, mert az Öt Oroszlán hegy lábánál fekszik, és 1957-ben, amikor a kormány úgy döntött, hogy vízerőművet épít a térségben, az építkezés áldozataként víz alá került. Jelenleg 40 méterrel az 573 km²-es Csientao-tó felszíne alatt fekszik, ám ha leengednék a települést ellepő vizet, úgy az Oroszlánváros olyan népszerű turisztikai látványosság lehetne, mint a Machu Picchu.
Nem kell búvártudás ahhoz, hogy felfedezzük az oroszországi Kaljazin romjait. A Volga folyó mentén épült katedrális haranglába ugyanis ma is magasan a víz fölé emelkedik, emlékeztetve a gazdag, fejlődő kereskedelmi központra, amely 1917 után indult hanyatlásnak. 1940-ben aztán a város nagy része víz alá került az Uglich víztározó és erőmű építése miatt, Kaljazin lakosságát pedig magasabb területekre költöztették át.
Fotó: Shutterstock
A 17. században Port Royal volt a brit kormány székhelye Jamaicán. Port Royalt 1509-ben alapították és 1655-ig csak egy kis spanyol kereskedelmi kikötő volt, ahol a kalózok állandó rettegésben tartották a helyieket és a kereskedőket. Mígnem a partszakaszt 1692-ben egy cunami elárasztotta, felbecsülhetetlen értékű régészeti kincset temetve hullámsírba, melyek a brit gyarmatosítás kezdeti korszakáról mesélnek, ráadásul elképesztően jó állapotban is maradtak.
A görögországi Peloponnészoszban (Lakónia déli partjainál) víz alatt fekvő Pavlopetri városa körülbelül 5000 éves, így ez a világ egyik, valamint a Földközi-tenger legrégebbi víz alatti városa. A különlegesen értékes régészeti lelőhelyet 1967-ben fedezték fel, s egyedülálló emléknek számít a tengerfenéken, hiszen egy szinte teljes ép várost találunk itt utcákkal, épületekkel, kertekkel, sírokkal és vallási építményekkel.
A katalóniai Osona régiójában van egy San Romà de Sau nevű falu, amely szintén teljesen víz alá merült. A településen eredetileg több ház, egy híd és egy román stílusú templom is állt. A hely érdekessége, hogy a templom harangtornyát akkor láthatjuk úgy kiemelkedni, ahogy a fenti képen is, amikor a városi víztározó nem megy teljes kapacitással, és leeresztik a vizét – ilyen alkalmakkor a templom és annak környéke is felszínre kerül.
Fotó: Getty Images