Kultúrák metszéspontjában: Eperjes

A történelmi városközpont rengeteg látnivalót kínál az épített örökség iránt rajongók számára. A városközpont domináns, lenyűgöző épülete a római katolikus Szent Miklós-templom, de a főtéren sorakozó polgári házakat is érdemes megtekinteni. Itt található a városháza, a Klobušický-palota, a Neptun-szökőkút, valamint a híres Rákóczi-ház is, amely ma múzeumként működik. A tér déli részén magasodik a 18. században épült görögkatolikus Keresztelő Szent János püspöki székesegyház.

Eperjes kiemelkedő nevezetessége a gótikus Szent Miklós-templom, amely a 14. században épült, és a csúcsíves csarnoktemplomok mintapéldája. Flandriai telepesek emelték, és hazájuk védőszentjéről, Szent Miklósról nevezték el. A később itt letelepedett szászok tovább folytatták a bővítését a német gót csarnoktemplomok mintáját követve. A templom 1391-ben nagyszabású bővítésen esett át, növelték az alapterületét és presbitériumot építettek hozzá. A 16. század elején megemelték a hajók falait, barokk jellegét pedig az 1696-os átépítés után kapta. A templom mennyezetét bordaosztású hálóboltozat fedi. Az itt található képeket, szobrokat eperjesi mesterek alkották. A barokk főoltár 1696-ból való, amelybe harmonikusan illeszkednek a gótikus szobrok, amelyek Szűz Máriát, Szent Miklóst és Szent Adalbertet ábrázolják. A székesegyház díszes körerkélyes, gúlasisakos nyugati tornya 1750 körül épült.

A 15-16. századból fennmaradt gótikus stílusú épület a város egyik legrégebbi háza. Az idők során sokféle funkciója volt: például raktárként, fegyvertárként, levéltárként használták, de börtönként is működött. A helyi hagyomány az épületet az „eperjesi hóhérhoz", Antonio Caraffa osztrák tábornokhoz köti, aki 1687-ben vésztörvényszéket állított fel, és mintegy 300 evangélikus polgárt kínoztatott meg, 24-et pedig ki is végeztetett. A vád szerint részt vettek a Thököly-féle császárellenes szervezkedésében, valójában azonban a protestánsok megfélemlítése és persze a gazdag eperjesi polgárok vagyonának az elkobzása volt a célja. A történészek szerint azonban az épületnek valószínűleg nem sok köze volt Caraffához, ugyanis a 17. század végén vendéglő működött benne, a Caraffa börtön elnevezést a 19. században kapta.