Hagyományos kézművesek a világ körül

A Do nevű eszköz egy tradicionális vietnámi halászkosár, amelyet nagyon aprólékos munkával fonnak (hogy a legkisebb halak is fennakadjanak benne), majd a kész eszközöket még füstölik is, hogy tartósak legyen.

A színek és formák kombinációja végtelen, a fém, fa vagy cseréptestre általában kecskebőrt feszítenek.

A kerámiaedények megformázása után hagyományos díszekkel öltöztetik fel az ételtárolókat, vázákat, dísztárgyakat.

A napernyők összerakása, és a textil festése is külön-külön szakma, minden gyártási folyamatért külön csoport felelős.

Nemcsak elképesztő fizikum, de művészi kreativitás és kézügyesség is kell ehhez az régi szakmához. Mivel a muranói lakberendezési tárgyak még mindig nagyon kelendőek és drágák, néhány fiatal még fellelhető a szakmában.

A magyr csipkeverésnek az egész világon vannak rajongói, Amerikától Japánig sok hobbikézműves szeretné megtanulni ezt a technikát, itthon viszont kevesen próbálkoznak meg vele. A fenti képen höveji csipkeminta látható.

Bár ez nem művészet, a halászok nagyon megbecsülik a hálójavítókat, hiszen nekik köszönhetően nem kell új hálót venni. Ha egy nagyobb anyag kiszakad, hanem akár napokig is javítják, de utána újra bevethető a tengeren a fontos zsákmányszerző eszköz. A képen régi varrógépekkel varrják a hálót, de a szegényebb falvakban kézzel foltozzák.

Néhány hét, és meg is van egy kisebb szőnyeg, ám egy nagyobb, egész szobát betakaró szőnyeghez hónapok kellenek, mire elkészül.

Észak-Afrika a mamuszcipők otthona: lehet papucs és félcipő, de mindnek vékony a talpa, így hosszabb menetelésre, sétára nem alkalmasak ezek az ősi lábbelik.

A szári, azaz a női tóga piaca igen nagy, a színes-mintás, téglalap alakú textileket minden indiai kislánynak meg kell tanulnia egyedül felvenni.

Az Andok magasan élő népei ilyen színes kelméket szőnek és hímeznek, mely textilek nem csupán szépek, de nagyon melegek is, hiszen alpakagyapjúból készülnek.

Portugáliában járva mindenhol színes csempékkel díszített házakra, utcákra, sőt városrészekre bukkanhatunk. A díszes falak a következő hagyományos technikával készülnek: a még máztalan csempéken ideiglenesen felragasztják a falra, ahol a művész mintát vagy képet fest rá, ezt követően égetik ki és ragasztják fel újra a falra a díszes csempéket.