2023-11-11
Túl hangosan kolompoltak a tehenek, összeugrottak a svájciak
A Bern és Zürich között található Aarwangen települése pontosan úgy fest, ahogy az egy alpesi falutól elvárnánk: a távolban a fenséges, hófödte Alpok vonulatai húzódnak, a település mellett a gyönyörű Aare folyó vize csörgedezik, és az alpesi életérzést Aarwagen 4700 lakosa sem zavarja.
A falu középkori kastélya, impozáns templomai és hagyományos parasztházai vonzó lehetőséget kínálnak a turistáknak, akiknek nem is kell messze utazniuk Svájc egy-egy nagyobb városától.
Ám itt sem zökkenőmentes az élet: konfliktus ütötte fel a fejét a régóta itt lakók és a mostanában a településre költözöttek között. Ennek forrása pedig nem más, mint a tehenek nyakán lógó kolompok.
A hamuesgyemant.hu szúrta ki a BBC cikkét, melyben az olvasható, hogy az utóbbi időben legalább két család hivatalosan is panaszt tett a falusi tanácsnál, mert szerinte a tehenek nyakán lévő kolompok túlságosan hangosak konganak, beárnyékolva ezzel a svájci áloméletet.
A helyi lakosoknak persze megvan a saját véleményük erről:
Niklaus Lundsgaard-Hansen polgármester szerint az ide született helyiek és a falu megmaradt gazdálkodói kultúrájuk elleni támadásnak, egyenesen személyes sértésnek érzik a panaszokat.
Az óvatlan bejelentők nem biztos, hogy tisztában voltak a svájci szokásokkal, ugyanis a lakosok a hír hallatán rögvest petíciót indítottak a faluban, melyben aláírásokat gyűjtöttek a kolompok megtartásának érdekében.
„Mi, svájciak meg akarjuk őrizni és a jövőben is fenn akarjuk tartani a saját hagyományainkat” – írták a petícióban.
Pár nap alatt egyébként több mint ezer aláírás érkezett a petícióra, melyet egy ünnepélyes, hagyományos kolbászokkal megfűszerezett esemény keretében nyújtottak be a helyi hatóságoknak.
Bár (egyesek szerint) lehet, nem is Svájcról volt szó: Svédország nem Svájc

A főkolomposok közül az egyik visszavonta panaszát, a másik pedig… egyszerűen elköltözött a településről.
