2022-03-29
Horvátország ősszel a legszebb 4.
A pandémia miatt már eleve mérsékeltebb tömeg ősszel tovább zsugorodik, így a fő attrakciót, a városfalat tülekedés és sorban állás nélkül sétálhatjuk végig. Ennek ára 200 kuna, ami helyett érdemes az egynapos Dubrovnik-kártyát választani 225 kunáért, benne a várfallal, több múzeumi belépővel és ingyenes tömegközlekedéssel.
Fotó: Shutterstock
A világ öt legnagyobb római kori amfiteátrumának egyikét találjuk itt, amely nemcsak méretével, de hihetetlenül jó állapotával is felhívja magára a figyelmet. 72 boltívének egyike alatt belépőért a nézőtérre és a színpadra is feljuthatunk, ám ennek árát nyugodtan hagyjuk egy szomszédos kávézóban, amelynek teraszáról sokkal maradandóbb látványban lehet részünk.
Fotó: Shutterstock
Egykori nevén Abbázia a Monarchia legfelkapottabb, legelegánsabb tengerparti nyaralóhelye volt az első világháború előtt, mindenki itt tolongott, aki számított: királyok, cárok, híres zeneszerzők, költők. Telente Ferenc József császár is itt lakott, az 1884-ben épült Quarnero Hotelben, a város első szállodájában, amely Hotel Kvarner néven ma is üzemel. Emellett az egykori arisztokrácia pazar rezidenciái közül is sok működik ma is, így aki „heritage" hotelben idézné meg a letűnt korok eleganciáját, látogasson el a trendi, fényűző nyaralóhelyre!
Fotó: Shutterstock