Margaux Bortoluzzi: A tánc az életem

Munkát kerestem, és jelentkeztem a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színháznál is. Szerencsém volt, a balett-társulatban volt szabad hely, és olyan szerződést ajánlottak, amely megfelelt nekem. Így aztán meg is egyeztünk.

Több tényező is közrejátszott a választásomban. Tetszett a színház változatos balettrepertoárja, Pozsonyt pedig emberi léptékű városnak tartom, ahol van elég lehetőség a szórakozásra, egyúttal pedig egy érdekes főváros komoly történelmi értékekkel és modern negyedekkel. És, beismerem, kíváncsi is voltam. Szeretek új városokat, tájakat, hagyományokat, nyelveket felfedezni.

Csajkovszkij klasszikusában, A hattyúk tavában. Ez a valaha volt legszebb és legérzelmesebb balettek egyike. Nem csodálom, hogy a Szlovák Nemzeti Színházban állandóan műsoron van, ezt a balettet ugyanis nem lehet megunni. A zene, a koreográfia és a díszletek ma is nagyon erős üzenetet hordoznak. Ráadásul A hattyúk tava most is népszerűségnek örvend a nézők körében, ez pedig igazán nagyszerű.

Nem igazán, egy balettművész számára ez megszokott. Mindig szerettem volna utazni, új országokat felfedezni, új embereket megismerni. Eleinte gondot jelentett a nyelv, de azonnal elkezdtem szlovákul tanulni. A barátaimmal folytatott beszélgetéseknek köszönhetően egyre jobban kezdtem érteni a nyelvet.

Kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok itt. Sokat tanultam, sok mindent sikerült felfedeznem, sok hasznos tanácsot kaptam, ezek pedig mind itt vannak a szívemben. Az otthon mindenkinek egy kicsit mást jelent, de Szlovákia ma már a második otthonom.

Az általunk játszott előadásokat élvezte a szlovák közönség. Voltak olyan balettek, amelyek után meghatottságot éreztem, a közönség elismerően tapsolt nekünk.

A hattyúk tava, amelyről már beszéltem, de szeretem A kalózt is (zeneszerzője a francia Adolphe-Charles Adam – a szerk. megj.). Különleges előadás számomra Grigorij Frid kamaraoperája, az Anne Frank naplója is. Marek Mokoš állította színpadra, a koreográfiát Nikoleta Rafaelisová készítette. Szólót táncolok benne. Ez egy érzelmekkel teli mű, olyan gondolatokra fókuszál, amelyeket tánccal ritkán szoktak kifejezni. Annál értékesebb és egyedülállóbb számomra ez az előadás.

Nem könnyű, mindannyiunknak hiányzik a közönséggel való kapcsolat. Szerencsések vagyunk, hogy legalább edzhetünk és próbálhatunk. Rendes körülmények között reggel hetvenöt perces edzést tartunk, majd következik a próba. Ahogy egyre közeledik az előadás napja, mindent úgy időzítünk, hogy az eredmény tökéletes legyen.

Amikor elkezdtem balettet tanulni, teljesen elmerültem benne. Rájöttem, hogy a tánc a bensőmből fakad. Még mindig nehéz elhinnem, hogy a sorsnak köszönhetően a tánccal kereshetem a kenyeremet, azzal, amit annyira szeretek.

Az érzelmek változatossága. Tánccal az érzések széles skálája jeleníthető meg. Nekem a tánc az életem. Tetszik az is, ahogy a tánc ezer szállal kötődik a kulturális örökséghez és a történelemhez. A balett-táncosok világa is folytonos változásban van, és nagyon izgalmas figyelemmel kísérni ezt a szakmai átalakulást.

A balett-táncosok kemény napirend szerint élnek, így ritkán. A testnek az egyes edzések és próbák között regenerálódnia kell. Ha nagyon igyekszem, akkor azért tudok időt szakítani valami másra is.

Európai polgárnak érzem magam. Ezt főleg a szüleimnek köszönhetem, akik mindig támogattak abban, hogy sokat utazzak, és különböző országokban tanuljak.

Egy világjárvány idején nehéz előre tervezni. Nem tudom, hova vet a sors, de biztosan egy olyan város lesz, amely figyel az ökológiára, ahol jó emberek élnek, és amely támogatja a helyi termelőket és vállalkozókat. Egy olyan város, amely fenntartható formában működik, és mindenkivel törődik, a legkisebbektől a legidősebbekig. És az is jó lenne, ha a természet közelében lenne, ideális esetben pedig a tenger sem lenne messze.

Igen, de most még nem tudom, hol kötök ki végül. Hagyom magam meglepni.