„Nápolyt látni...” és átélni! „Nápolyt látni...” és átélni!
Fotó: Shutterstock

2022-03-29

„Nápolyt látni...” és átélni!

A mai Campania régió fővárosát az i. e. 7. században alapították az Appennini-félszigeten kolóniákat alapító ókori görögök. Nápoly történelmi központját 1995-ben vették fel az UNESCO világörökségi listájára, amelyre két évvel később az ókori Pompeji városát eltemető Vezúv tűzhányó is felkerült. Az ősz kétségtelenül a legjobb évszak a város megismerésére, és az már csak hab a tortán, hogy akár még novemberben is fürödhetünk a tengerben. Sőt, a Tirrén-tenger gyönyörű, ragyogóan kék vizében a legbátrabbak még decemberben, karácsony előtt is megmártóznak!

Várak, kastélyok, templomok

Nápoly rengeteg templommal, várral, illetve kastéllyal büszkélkedhet. A várost egykor uraló mindegyik dinasztia épített legalább egy várat, gyakran hatalmas falakkal megerősítve. A leghíresebb a Castel Nuovo, amely a Piazza Municipio mellett található, ahol a nápolyi városháza is megtekinthető. Egy másik híres kastély a Castello dell'Ovo, azaz a „Tojásvár", egy domb tetején pedig a város szinte minden pontjáról látható Sant'Elmo erőd magasodik. A turisták számára kihagyhatatlan látnivaló a San Carlo operaházzal szemben található Galleria Umberto I., a lenyűgöző méretű és díszítésű Duomo di Napoli katedrális (a helyiek San Gennaro-dómként emlegetik), valamint a Régészeti Múzeum, amely az ókori művészet leggazdagabb kincsestára.

Fotó: robertsenk/Shutterstock

A pizza szülőhelye

Napjaink egyik legnépszerűbb étele, a pizza Nápolyból indulva hódította meg a földgolyót, és 1830-ban itt nyitották meg a világ első pizzériáját. Érdekesség hogy a Margherita alappizzát II. Viktor Emánuel olasz király felesége tiszteletére nevezték el, amit a királyi pár városlátogatása alkalmából találtak ki. A zöld bazsalikomlevelet, fehér mozzarellát és piros paradicsomot tartalmazó pizzának eredetileg nem volt neve, ám amikor a királyné az olasz trikolór színeiben pompázó pizzát választotta, ez a kérdés egy csapásra megoldódott.

Nápolyban nagyon komolyan veszik a pizzasütés tudományát, és szigorú szabályokat vezettek be arra vonatkozóan, hogy autentikus nápolyi pizzát milyen lisztből, paradicsomból, sajtból és olívaolajból lehet készíteni. A hagyományos nápolyi pizza, a Napoletana, illetve készítői – pizzaiuolo – még az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján is szerepelnek.

Fotó: Shutterstock

Vezúv

A fenséges Vezúv Nápolytól 15 kilométerre található délkeleti irányban. Ez az egyetlen tűzhányó a kontinentális Európában, amely a mai napig aktív. A világ legkiszámíthatatlanabb vulkánjaként tartják számon, utoljára 1944-ben tört ki, azóta szunnyad, és a krátere egész évben látogatható. A Vezúv Nemzeti Parkhoz a legegyszerűbben a Pompejiből és Herculaneumból induló buszokkal juthatunk el.

Fotó: Shutterstock

Capri, ahol minden a luxusról szól

A Tirrén-tenger által körbeölelt, mindössze 10 négyzetkilométer területű sziget a Nápolyi-öbölben található, 33 kilométerre Nápolytól. A kék szigetként is emlegetett Capri a közelmúltig a felső társadalmi osztály egyfajta nyaraló-rezervátuma volt, amely számos fényűző villát és kertet hagyott maga után. A forró Nápolyhoz képest a szigeten a nyári szezonban is csak 28 fok körül alakul a levegő hőmérséklete, ami pihenéshez és túrázáshoz is egyaránt ideális.

Fotó: Shutterstock