2022-03-29
21 óra alatt ért fel a függőleges sziklafalon Emily Harrington
Ez az a bizonyos fal, amit eddig nagyjából 25 ember tdott megmászni csak saját biztosítással, tehát nincsen kiépített kötélpálya, ahol mászni lehetne, a mászónak saját magát kell biztostíani. Ebből a 25 főből is csak kb. 10-en jutottak az úgynevezett The Nose (Az orr) kiugró sziklarész fölé. 24 órán belül. A tapasztalt mászóknak is 4-6 nap kell, hogy megmásszák a 3000 méter magas sziklát bármelyik útvonalon a 40 közül.
Fotó: Getty Images
A 34 éves profi (5.14-es fokozatú, a 6-os a legmagasabb fokozat a sportágban, nem rég 12-ig kibővítették az extrém skálát) hegymászó, Emily Harrington előtt eddig összesen 3 nő mászta meg az El Capitant, közülük az első 1994-ben Lynn Hill volt, aki most, 60 évesen is aktív sziklamászó. Lynn-t egyébként Emily Harrington is megemlítette Instagramján a tavaly év végi mászásakor, hiszen az ilyen fontos és inspiráló elődök is szerepet játszottak abban, hogy ő másodszor is nekifutott ennek a kihívásnak.
Első alkalommal, egy évvel ezelőtt Harrington megsérült, nem jutott fel a csúcsra, pár hete azonban a Golden Gate útvonalon 21 óra 13 perc alatt felért.
Ez a pálya nemcsak azért nehéz és veszélyes, mert függőleges a fal, henem magas is és nagyon sok mászási tapasztalat kell hozzá, mert különböző technikákat kell használni és ezeket kombinálni – ezért fordulhat elő, hogy profi mászók is megsérülnek, mert ilyen extrém fal nincs, hasonló van, ami alacsonyabb-függőleges, vagy más a kőzet, így még edzeni is nehéz az El Capitan megmászásához.
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram
Fotó: Instagram