2024-04-16
Korai nyugdíj? Ebben a trópusi országban már 55 évesen befejezhetjük a munkát
Srí Lanka számtalan utazó bakancslistáján szerepel, ugyanis az ország tele van varázslatos természeti látványosságokkal. Ilyen például az Oroszlánsziklaként ismert Sigiriya, melyet az UNESCO világörökségeként tartanak számon. A dzsungelből kimagasló palotakomplexumhoz összesen 1200 lépcső vezet fel, teljes bejárásához pedig több órára van szükség.
A területén egy nemzetközi szinten is jelentős elefántrezervátummal, leopárdoknak otthont adó nemzeti parkkal, teaültetvényekkel és persze trópusi strandok tömkelegével is szembetalálhatjuk magunkat.

Itt sokan a turizmusból élnek, de nekik sem kell sokáig dolgozniuk, hiszen a világon ebben az országban a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár: a helyiek 55 éves korukban abba hagyhatják a munkát, ha szeretnék.
Érdekesség, hogy míg a nyugati társadalmakra az elöregedés a jellemző, addig Srí Lankán ezzel nincsen gond.
Vannak azonban olyan szektorok – mint például az orvosi területek – ahol ugyan a nyugdíjkorhatár kitolódik 65 évre, de a legtöbb szakmában tevékenykedő felnőtt ennél jóval korábban befejezi a munkát.

Thaiföldön is hasonló a helyzet, bár az Express szerint az egyre inkább elöregedő népesség miatt a hatóságok itt egy ideje gondolkoznak azon, hogy megemeljék a korhatárt. A két országon kívül csak pár nemzet lakosai olyan szerencsések, hogy 60 éves kor előtt nyugdíjba mehetnek.

59 éves korukban letehetik a munkát az Indonéziában és Nepálban élők.
Azonban Indonéziában a kormány programja szerint minden harmadik évben egy évvel megemelik a korhatárt – a tervek szerint így végül 65 éves korra tolódik majd ki 2043-ra a nyugdíjkorhatár. A portál információi szerint Nepálban is emelésen gondolkoznak, méghozzá minimum 60 évre.

A legrosszabbul azok járnak, akik Görögországban, Izlandon, Izraelben, Olaszországban, Dániában vagy Norvégiában élnek. Itt ugyanis 67 éves korig kell a helyieknek dolgozniuk.
