2025-02-19
Ősi csontvázakat rejtő, titokzatos szlovák barlangot fedeztek fel kutatók
Február elején a Strážovské Vrchy Barlangkutató Klub tagjai rendkívüli leletet találtak a Nyugat-Szlovákiában fekvő Strážov-hegységben (Strážovské Vrchy). A kutatók amellett, hogy felfedeztek egy új barlangot, különös csontvázakra is bukkantak, amelyekről úgy vélik, hogy több ezer évesek lehetnek.
– árulta el a Spectatornak Bohuslav Kortman, a klub elnöke, aki több mint huszonöt éve végez barlangkutatást a régióban.
Létezik egy helyi legenda is egy barlangról, amelynek bejáratát a benne lévő rossz levegőminőség miatt már a régi időkben is elzárták a külvilág elől. Hogy ez az újonnan felfedezett kamra valóban ez a hely-e, még nem tudni, ennek megerősítéséhez további kutatásokra lesz szükség. Minden bizonnyal azonban az igaz, hogy ember eddig még soha nem tette be a lábát az újonnan felfedezett térbe.

A kamra körülbelül húsz méter hosszú, az oldalsó járatok pedig összesen harminc méter hosszúra nyúlnak el. Egyes helyeken szélessége hat méter, magassága pedig akár három méter is lehet. A felszínhez viszonylag közel helyezkedik el, a kutatók azonban egy másik barlangból nyíló alagúton keresztül jutottak be.
– mesélte Dušan Gabriš, aki kulcsszerepet játszott a hely felfedezésében.
Ahhoz, hogy elérjék a kamrát, a csapatnak egy nagyjából hét méter hosszú alagúton kellett átásnia magát. Ekkor pillantottak meg olyan nyomokat, amelyek arra utaltak, hogy kalcium-karbonáttal telített víz folyt át itt, hasonlóan ahhoz, ahogy az a cseppkőbarlangokban megszokott. Ez a jel vezette őket végül a helyes irányba.
Olvasd ezt is!