ŠTEFAN SVITKO

A legutóbbi Dakar után nemcsak ennek a versenynek, hanem úgy általában a motorozásnak is búcsút akartam inteni. Azt mondtam magamban, az életnek más prioritásai vannak. Van két kisgyerekem, akikkel nem foglalkozom annyit, amenynyit szeretnék. Sokat utazok, sok időt visz el a felkészülés és maga a verseny is. Rögtön a Dakar után azonban újra elkezdtem az erőnléti edzéseket, és rádöbbentem, a A motorozás az életem. El sem tudom képzelni, hogy valami mást csináljak. Alig két hónap elteltével újra a Dakaron kezdtem agyalni, és elhatároztam, hogy még nagyobb odafigyeléssel készülök fel rá. A koronavírus-járvány azonban lehetővé tette, hogy több időt töltsek a családommal.

A járvány az edzéslehetőségeimet szerencsére nem korlátozta, van ugyanis egy saját pályám, ahol motorozni tudok. Ennek része egy erdő is, vagyis mindenem megvan, amire szükség lehet. A pályámat a nyilvánosság is használhatja. Járnak ide felnőttek és gyerekek is, a járvány alatt azonban csak nagyon kevés motoros fordult meg itt. A számuk most már fokozatosan nő. Eleinte kerültem az embereket, ritkábban találkoztam a barátaimmal, ráadásul az összes versenyt törölték, de a korlátozások enyhítésével kezdünk viszszatérni a régi kerékvágásba.

A motorversenyzés különleges sportág. Az edzésbe majdnem minden beletartozik az ergométeres evezéstől kezdve az erősítésen, futáson át egészen a kerékpározásig. A felkészülésem nagyon sokszínű, bármiféle mozgásfajtát hasznosítani tudok. Télen a síalpinizmusnak is hódolok. Az edzésterveket magam állítom össze, egész életemben autodidakta voltam, megtanultam, mi az, ami jót tesz nekem. Idén egy alsókubini edzővel kezdtem el dolgozni, aki az erőnléti edzésekben és a gyakorlatok technikai kivitelezésében segít. Egyúttal a fizioterapeuta szerepét is betölti, segít ellazítani a problémás testrészeket, hogy még mozgékonyabb legyek.

Eleinte nem vonzott annyira. Gyerekként más kedvteléseim voltak, fociztam, szeretem a hokit is. A motorozás ötletével édesapám jött, tőle kaptam is egy motort. Olykor-olykor felültem rá a réten, de nem igazán foglalkoztam ezzel. Tizenévesen már többet motoroztam, elindultam az első versenyemen is. Így kezdődött – észrevétlenül és természetesen. Amikor pedig elkezdtem a Dakarra járni, a motorozás a munkámmá vált. Ez olyasmi, amit szeretek, és a megélhetésemet is biztosítja.

A közutak egyáltalán nem vonzanak. Azt sem kedvelem, ha a Dakaron egy 300 kmes szakaszt aszfaltúton kell megtennem. Motoron egy hosszabb kirándulást sem élveznék, az nem az én világom.

A homokosat, ha nem túlzottan száraz. A homok azért ideális terep, mert télen sem fagy meg, és esőben is járható. Novembertől márciusig mindig homokos terepen edzem. Aztán viszont jól jön egy kis változatosság, és inkább agyagosabb terepeket választok

Ez egy rendkívül népszerű verseny mindenütt, a média is tele van vele. Háromszoros Európa-bajnok vagyok, világbajnoki bronzérmes, 20 szlovák bajnoki címem van, de az emberek csak azt regisztrálják, amikor a Dakaron indulok. Ezt a ralit nem mindenki képes teljesíteni, kemény felkészülést és hatalmas anyagi ráfordítást igényel. Nehéz és veszélyes verseny, amelyen szinte minden évben történik egy-egy tragikus baleset. Mégis van valamilyen egyedülálló varázsa.

Az utóbbi években sajnos igen. Az előző idényben háromszor is komoly csuklósérülésem volt és a kezem is eltört. Többször volt gond a térdemmel, egy csehországi verseny második fordulójában pedig annyira megütöttem a lábam, hogy sérülésemből otthon kellett lábadoznom. Alighanem a túlzott megterheléssel magyarázhatóak ezek a sérülések, és azzal, hogy kicsit elfáradtam fizikailag.

Bár sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán megrendezik a 2021-es Dakart, mégis amikor arról beszélgettem a hatéves lányommal, hogy jövőre is indulok a ralin, rám parancsolt, hogy maradjak itthon. Már kezdi érteni, hogy ez nem veszélytelen dolog. A családom félt engem, de egyúttal támogat is mindenben. Magam is tudom, hogy a Dakaron a megszokottnál nagyobb veszélynek vagyok kitéve. A Dakarra indulva mindig érzek némi félelmet is, de főképpen alázatot érzek. Sosem tudjuk egészen biztosan, mi mindenre számítsunk az ismeretlenben. Elég, ha egy felpattanó kődarab rosszul talál el, és megtörténik a tragédia.

A versenyek alatt elsősorban a motorral foglalkozunk, és a teljesítményünkre összpontosítunk. A Dakar előtt jószerével még a Tátrát sem ismertem igazán. Legutóbb viszont, januárban a Dakaron volt lehetőségem jobban megismerni Szaúd-Arábiát, amelynek sivatagos vidéke nagyon megtetszett. A ralit korábban Bolíviában rendezték, közel 4000 méteres tengerszint feletti magasságban. Ezért a Magas-Tátrában készültem rá, ahova túrázni is jártam. Akkor jöttem rá, mennyi természeti kincsünk vannak itthon is, és egyre inkább érdekelni kezdtek a hazai hegyek. Bolíviában elvarázsolt, mennyire változatos a terep. Háromszáz méterrel a tenger szintje fölött teljesen sík terepen haladtunk, de ha balra néztem, hatalmas hegyeket és behavazott csúcsokat láttam.

Kompromisszumos megoldást kerestünk a feleségemmel. Nekem közel kellett maradnom a pályámhoz, számára pedig a természeti környezet közelsége volt a legfontosabb. A Nagy-Kócs-hegy lábánál található Felsőkubinra esett a választásunk, itt lakunk már több mint hét éve. Örülök, hogy a feleségemet sikerült erről meggyőznöm.

Jelenleg is egy versenyre készülök, amelyre a családom is elkísér. A görögországi Serres Ralin is indulok, így megint összekötjük a kellemeset a hasznossal. A hotelnek medencéje is van, jó időt jósolnak, részben ez lesz a nyaralásunk is. Az utóbbi két évben a feleségem szüleivel együtt Horvátországban vakációztunk, de én akkor is edzettem, elvittem magammal a kerékpárom. Nem az a típus vagyok, aki egy héten át képes lenne a strandon süttetni magát. A semmittevés nálam lelkiismeret-furdalással jár. Júliusban Szlovákiában is elrajtolnak a motokrosszversenyek. Egyiküket – immár huszadik éve – magam szervezem Zsaskón (Žaškov), így ez is elfoglaltságot ad majd. Augusztusban pedig valószínűleg újra Horvátország felé vesszük az irányt.

A ZSASKÓI PÁLYA

Svitko minden nap 3–5 órát edz saját magánpályáján, amit ő maga tart rendben, szükség esetén saját markológépével változtat rajta. A pálya azonban a nyilvánosság előtt is nyitva áll.

CALLO FAGYIZÓ

Alsókubinban található, ám egész Szlovákiában ismerik. Štefan Svitko a családjával szokott ide járni. A fagyizót kreativitása tette híressé, sok különleges, nem szokványos alapanyagot használnak, ilyen az avokádó, a földimogyoróvaj vagy a belga gyümölcsös sörök. A hely látványa is nagyon megnyerő.

MAGAS-TÁTRA

A motoros sok időt tölt itt túrázással, télen pedig a síalpinizmusnak hódol.

HALASTAVAK

Svitko szenvedélyes horgász, bár az utóbbi évek hektikus versenyszezonjai mellett nem egyszerű erre időt szakítania.

Nagy-Kócs (1611 m)

A Kócs-hegység legmagasatbb pontja, amely nagyszerű, bár mérsékelten megerőltető túrázási lehetőségeket kínál. Csúcsáról gyönyörű kilátás nyílik Árva és Liptó tájaira.

Árvai-víztározó

Nyáron fürdésre és sátorozásra is alkalmas, a víztározón át hajó is közlekedik. Érdemes ellátogatni a Művészet Szigetére, ahol megismerkedhetünk a víztározó építésekor elárasztott községek, köztük Slanica történetével, és megcsodálhatjuk az árvai népi szobrászat alkotásait is.

Árva vára

A fenséges vár megtekintése két-három órát vesz igénybe. Éjszakai tárlatvezetésekkel, számos vívó-, solymász-, történelmi vagy zenés eseménnyel is várják az idelátogatókat.