2023-11-15
A Turócon át vezethet az R1-es és a D1-es összeköttetése
Első hallásra ez nem tűnik logikusnak, mivel egy egészen más útvonalat ismerünk ezen a vidéken. A közlekedési modellek és az azokból következő gazdasági mutatók, illetve ár/érték arány elemzése azonban világos eredményt hozott: a Zólyomlipcsét érintő útvonal megépítése nagyjából 2 milliárd euróba kerülne. Arról nem beszélve, hogy a számtalan híd és átjáró miatt jócskán meg kellene bolygatni az Alacsony-Tátrai Nemzeti Parkot. A taulmány szerzői ezért azt javasolták az illetékeseknek, a tervezett utat húzzák ki az ún. TEN-T (európai jelentőségű nemzetközi utak) rendszeréből.
A legideálisabbnak az R3-as gyorsforgalmi megépítése bizonyult, amely Turócszentmártonból Garamszentgyörgyre vezetne. Így nemcsak Turóc környékén enyhülne a közlekedési helyzet, de Körmöcbánya vidékén is. A rossz hír, hogy a tanulmány szerint az R3-as megtérülése sem bizonyított, így a TEN-T alaphálózata helyett az átfogó hálózatába kerülhet át, ami azzal járna, hogy az igen távoli 2030–2050-es évek közé tolódna a megépítése. Jelenleg csak az R3-as árvai szakaszán zajlanak munkálatok, ahol a turdossíni (Tvrdošin) öt és fél kilométeres elkerülőút épül.

Fotó: Národná diaľničná spoločnosť
A tanulmány még egy meglepetéssel szolgált: eszerint a tervezett lengyel–magyar korridor nem Garamszentkereszt után csatlakozna az R1-esre Zólyom (Zvolen) és Korpona (Krupina), illetve Ipolyság (Šahy) irányába. Álltólag a Garamszentkereszt–Tolmács (Tlmače)–Léva (Levice)–Ipolyság összeköttetés lenne kifizetődőbb, azaz részben a már létező R1-es gyorsforgalmit érintené a vonal az I/76-os vagy a II/564-es utak környékén. A tanulmány ezért szoros együttműködést sürget Magyarországgal, amelynek irányába Ipolyságról csak 40 kilométernyi autópálya hiányzik. Mivel azonban nem kötelező érvényű ajánlásról van szó, várhatóan sokat kell még várnunk magára a megvalósíthatósági tanulmányra. Azaz lesz még időnk „gyönyörködni” a Dóvalnál csúszkáló kamionokban.

Fotó: Polícia SR - Banskobystrický kraj