2023-10-25
Mostantól nem parkolhatunk a járdán
A járdán továbbra is megengedett leállítani a motorkerékpárt, a kerékpárt vagy a rollert abban az esetben, ha marad legalább másfél méter széles, összefüggő sáv a gyalogosok számára. Azaz a kétkerekű járművekre azok a szabályok vonatkoznak, amelyek októberig az autókra is érvényesek voltak. A többi járművel azonban már bajosabb a dolog. Az egyetlen kivétel az az eset, ha külön jelzőtábla engedélyezi a járdán való parkolást. Bár maga a szigorítás népszerűtlen intézkedés és komoly gondokat okoz főleg a nagyobb városokban, az egyre növekvő számú jármű miatt választani kell, hogy azokat vagy a gyalogosokat tartjuk-e többre. Természetesen a tiltás mellett szükség van fejlett tömegközlekedési rendszerre vagy közösségi kerékpárkölcsönzésre is. Ezért is sok városban egyelőre csak szóban figyelmeztetik az autósokat pénzbüntetés helyett. De nem mindenhol ez a gyakorlat, legyünk óvatosak.
Fotó: unsplash
Ha csak egyetlen kerékkel állunk fel a járdára, a helyszínen máris 50 eurónk bánhatja (vagy közigazgatási eljárás során még több). Ez akkor is érvényes, ha első ránézésre úgy tűnik, megúsztuk a dolgot, nem büntettek meg a járdán való parkolásért – néhány nap múltán azonban megérkezhet postán a kihágásunk fotódokumentációja és a 78 eurós büntetés. Teljesen mindegy, ki vezette és parkolta le az autót, a büntetést a tulajdonosának küldik. Hogy miért? Az objektív felelősség elve miatt, amely alapján mindig a tulajdonos felel a járművéért. Így ha az alkalmazottjainknak, családtagjainknak vagy a barátainknak kölcsönadjuk az autónkat, ne felejtsük el őket figyelmeztetni a hatályba lépett törvényre.
Fotó: unsplash