2026-10-15
Új tanösvény vezet Szlovákia híres ürgemezejéhez
Kirándulóút nyílt a Murányi-fennsík Nemzeti Park közelében, amely erdőkön át vezet Szlovákia egyik különleges állatos látnivalójához. A Lesná hádanka – vagyis Erdei rejtvény nevű – tanösvény nagyjából egy óra alatt járható végig, útközben pedig a környék erdeivel és élővilágával is közelebbről megismerkedhetünk.
A közép-szlovákiai Sysľovisko elsősorban az itt élő ürgékről vált ismertté, így régóta kedvelt célpontja a családoknak és a természetfotósoknak. Mostantól egy új útvonalon is megközelíthető: a tanösvény Predná Hora, Sysľovisko és Obrovisko között halad, miközben végig a Murányi-fennsík erdős tájain vezet.
A körülbelül egyórás séta során több állomást is kialakítottak, ahol a látogatók a helyi erdők működéséről, az itt élő állatokról és növényekről, valamint a térség természeti értékeiről tudhatnak meg többet.
A tanösvényt a Gemer regionális turisztikai szervezete, Murányhuta (Muránska Huta) önkormányzata és több helyi partner együttműködésével hozták létre. A szervezők azt ígérik, hogy az útvonal állapotát rendszeresen ellenőrzik, és folyamatosan gondoskodnak a karbantartásáról.
A kirándulás legnagyobb vonzereje persze továbbra is Sysľovisko, ahol megfelelő időszakban közelről figyelhetjük meg az ürgéket.
(Forrás: Spectator.sk)
Olvasd ezt is!


