Párizs krónikása: Victor Hugo

Habár az íróóriás a Franciaország keleti szegletében fekvő Besançon városában született 1802. február 26-án, és élete során emigrációba is kényszerült, nevének említésekor mégis Párizs jut először az olvasók eszébe. Az emberi sorsok nagy tudója és krónikása regényeiben kellő teret és figyelmet fordított a szeretett, ám elfogulatlanul látott metropolisz részletes bemutatására, esetenként akár házról-házra történő leírására.

Hugo, akinek életét és életművét végigkísérte a romantikus regény műfaja, már életében klasszikus lett, annak ellenére is, hogy sosem követte az aktuális irodalmi divathullámokat. Párizsban járva nem érdemes kihagyni a nevéhez köthető helyszíneket.

Bár Victor Hugo legismertebb regénye nálunk valószínűleg a Nyomorultak, másik művét, A párizsi Notre-Dame-ot a Walt Disney hozta divatba. A regénynek egyébként igazából nem Quasimodo és Esmeralda a főszereplői, hanem maga a katedrális. Alapkövét 1163-ban tette le III. Sándor pápa, hogy ezzel kezdetét vegye egy heroikus építkezés, amely 1345-ig tartott. Az eredmény magáért beszél: a grandiózus építmény túlélte a forradalmárok csonkításait, ahogy a 2019-es tragikus tűzvészt is.

Az egykori Place Royal kedvelt lakóhelye volt a párizsi elitnek. A tér környékén fényűző palotákban éltek az olyan előkelőségek, mint Richelieu bíboros vagy Marion Delorme, a korszak hírneves kurtizánja. A 6. szám alatt áll az egykori Hôtel de Rohan (ma Maison de Victor Hugo), ahol az író több mint másfél évtizedig lakott. Egykori otthona ma is látogatható.

Az író volt a főváros 8. kerületének polgármestere is, majd az 1849-es választásokon bekerült a Nemzetgyűlésbe. Meggyőződéses ellenzékiként rendszeresen felszólalt III. Napóleon – az általa „Kis Napóleon” gúnynéven megjelenített császár – kormánya ellen, röpiratokat szerkesztett, és fegyveres felkelésre is buzdított. Emiatt egy időre el is kellett menekülnie Franciaországból.