2023-03-16
Meddig bírja a kocsi, ha már világít a tankjelzés?
Talán minden autóvezetővel előfordult már, hogy az utolsó cseppig elhasználta az üzemanyagot, és jó esetben éppen eljutott egy benzinkútig, rosszabb esetben fel kellett hívnia az autómentőt. Azon túl, hogy egy igen kényelmetlen és veszélyes helyzetet teremthetünk azzal, hogy egy nagy forgalmú úton vagy dugóban leáll az kocsi, az autónak sem teszünk jót azzal, ha majdnem üres tankkal üzemeltetjük. Ha rendszeresen kicentizzük az üzemanyagot, a motor komolyan károsodhat tőle, és a teljesítménye is csökkenhet.
Fotó: Shutterstock
Sok szempontot figyelembe kell venni, amikor elkezdünk fejben számolni. Ha dinamikusan vezetsz, gyorsabban fogy az üzemanyag, míg a kiegyensúlyozott, óvatos tempó mellett lassabban. Az autó súlyától és persze a tank méretétől is függ, mennyi lehet még a tartályban: egy kisebb autóval jellemzően 30-40 kilométert tudunk még megtenni a lámpa kigyulladásától, nagy járművel ez lehet 50 kilométer is, ha nem vezetünk túl sportosan.
Általában akkor világít az üzemagyagszint-jelző, ha a tartály telítettsége 10-15% alatt van.
De függhet a márkától és a típustól is, mennyire elég az a kevés üzemanyag. Ha például 50 literes tartálya van a közepes méretű városi autódnak, akkor a tartaléka 5 liter, ami alacsony fogyasztás mellett (ami mondjuk 6-7 liter) még 70 kilométerre elég kell, hogy legyen. Az amerikai Tank on Empty oldalon megnézheted márkánként és típusonként, mennyi mérföldre (1 mérföld = 1,6 km) elég a jelzőlámpa felvillanásától az üzemanyagod. A szakértők szerint különösen benzines autóknál kell figyelni arra, hogy ne ürítsük ki teljesen a tartályt, mert levegőssé válhat a rendszer, ami nem biztonságos, és a motor életét is lerövidíti.