2024-02-09
Végleg lehúzza a rolót az egyik üzletünk
A Tesco a saját szlovákiai üzletei mellett a Žabka nevű franchise-hálózatot is üzemelteti, amit alvállalkozóknak ad ki. A hálózat az elmúlt időszakban sajnos egyre nagyobb veszteséget könyvelt el, ezért a Tesco 2023 végén a megszüntetése mellett döntött. A vállalat országszerte huszonkilenc Žabkát üzemeltet – ezek közül tizenöt helyén Tesco Express nyílik majd, a maradék tizennégy üzlet pedig végleg be fog zárni.
Ez is érdekelhet! Hamarosan Délnyugat-Szlovákia központjába is beköltözik a McDonald’s
Martin Kuruc, a Tesco szlovákiai vezérigazgatója szerint a Žabka üzletei február végéig tartanak majd nyitva, az átállási folyamat pedig március 15-ig mehet végbe. A tervek szerint Pozsonyban nyolc Žabka helyén nyílik majd Tesco Express, a fővároson kívül pedig Somorján, Nagyszombatban, Szencen, Dunaszerdahelyen, Stupaván és Malackyban történik majd meg az átállás.
A franchise egyébként nem volt hosszú életű: az első Žabka 2020 szeptemberében nyílt meg Pozsony Ružinov városrészében. Bár a boltok a kora reggeli óráktól egészen késő estig nyitva voltak a hét minden napján, úgy látszik, ez sem volt elég.

Fotó: Samuel Regan-Asante/Hamarosan Délnyugat-Szlovákia központjába is beköltözik a McDonald’sUnsplash
Ajánljuk figyelmedbe! A legismertebb gyorsétteremláncok terjeszkednének Szlovákiában
A Tesco a hamarosan megnyíló tizenöt Express egységgel együtt százötvenhét üzletet üzemeltet Szlovákiában, és mintegy 8500 embert foglalkoztat – ezzel a Billa és a Lidl mellett ők a legszélesebb körben elterjedt élelmiszerbolt-franchise. Talán nem gondolnánk, de az Egyesült Királyságból származó, 1919-ben alapított vállalat a szigetországon kívül csak Írországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon van jelen. Első szlovák egységük 1996 december 19-én nyílt meg Pozsonyban.