Rejtett kódok a repülőn: így kommunikál a személyzet az utasokról

Bár a kifejezések légitársaságonként eltérőek lehetnek, több „titkos” fedélzeti szleng szinte az egész repülési iparágban elterjedtnek számít. Az egyik legismertebb ezek közül a „mermaid”, vagyis a „sellő”, amely bár elsőre ártatlan becenévnek hangzik, a kabinszemélyzet általában azokra az utasokra használja, akik túl sok helyet foglalnak el. Ide tartoznak azok, akik szétterülnek az ülésen, a táskáikat a folyosón hagyják, vagy úgy ülnek, hogy másoknak alig marad mozgástere. Ha a személyzet ezt a szót emlegeti a közelünkben, könnyen lehet, hogy valaki épp túl kényelmesen rendezkedett be a közelünkben.

Hasonlóan ismert a „VIP” kifejezés, amely nem azt jelöli, hogy egy ismert emberről van szó, hanem a „Very Irritating Passenger”, vagyis „nagyon irritáló utas” rövidítéseként használják.

A titkos nyelv ugyanakkor nem csupán a kellemetlen helyzetek kezelésére szolgál. A komolyabb incidenseknél is fontos szereppel bír abban, hogy a légiutas-kísérők gyorsan és feltűnés nélkül tudjanak intézkedni. Orvosi vészhelyzet esetén például a „Code 300” vagy az „Angel” kifejezést használhatják, mely jelzések arra szolgálnak, hogy a segítségnyújtás azonnal elindulhasson anélkül, hogy a többi utas pánikolni kezdene. 

Emellett léteznek ennél súlyosabb figyelmeztetések is. A „Pan-pan” hívás például sürgős, de nem közvetlen életveszélyes problémát jelezhet, míg a „Squawk 7500” már világszerte ismert vészjelzés, amelyet gépeltérítés esetén használnak. Ezeket az utasok szerencsére ritkán hallják, a pilóták és a légiforgalmi irányítás számára viszont az azonnali készenlét szükségességére utalnak. 

Segít fenntartani a rendet, gyorsabbá teszi a kommunikációt, és sokszor oldja a hosszú járatok feszültségét is. 

(Travel + Leisure)