2024-12-03
Vissza kellett fordulnia Európa felé a SAS egyik járatának egy nagy erejű turbulencia miatt – videó!
A Scandinavian Airlines Miamiba tartó járata még november közepén volt kénytelen visszafordulni Koppenhága felé, miután Grönland légtere felett súlyos turbulenciába ütközött. Az SK957-es járat utasai és személyzete közül senki sem sérült meg, az esetről videó is készült.
A 254 utast szállító repülőgépet a koppenhágai repülőtérre irányították át az incidens után.
„Mivel a légitársaság nem rendelkezik az ilyen szintű ellenőrzéshez szükséges létesítményekkel és személyzettel, úgy döntöttünk, hogy a repülőgépet átirányítjuk Koppenhágába, ahol mind hangárhelyiség, mind szakképzett technikusok megfelelő számban állnak rendelkezésre”
– közölte a stockholmi székhelyű légitársaság.
A dán fővárosban azóta már el is végezték a szokásos biztonsági eljárások alapján a repülőgép alapos átvizsgálását.
A SK957-es járattal történtekről egy közel félperces felvétel is készült, amely érzékletesen adja vissza, mit érezhettek a jelenlévők.
„A repülőgépen mindenki imádkozott, és kérte a személyzetet, hogy szálljunk le ahelyett, hogy a nyílt tenger felett repülnénk tovább”
– mesélte Sammy Solstad, aki az egyik utas volt. Arra is emlékszik, hogy a nő, aki mellette ült, és nem kötötte be magát, felrepült a plafonig, majd onnan zuhant a padlóra.
Az utasokat Koppenhágába érkezésük után egy különleges segítségnyújtó csapat fogadta, akik az átfoglalásokat is elintézték. Majd ezután mindenki egy szállodában kapott szobát, hogy kipihenhesse valamennyire az aznapi sokkhatásokat.
Az elmúlt pár hónapban több alkalommal is beszámoltunk turbulenciába keveredett járatokról – többek között Törökország és Új-Zéland légtere fölött ugyancsak történt hasonló eset.
„Lefuttattunk néhány számítógépes szimulációt, és arra jutottunk, hogy a súlyos turbulencia megduplázódhat vagy megháromszorozódhat az elkövetkező évtizedekben"
– nyilatkozta Paul Williams légkörtudományi professzor még 2022-ben, aki szerint a jelenség elsődleges okozója a globális felmelegedés. A 21. században az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása miatt ugyanis a légörvények egyre intenzívebbé válnak.
A légkörbe kerülő káros anyagok pedig erősítik a szélnyírást a sugáráramlatokban – pontosan azon a magasságon, ahol a repülőgépek közlekednek.
Forrás: CNN
Olvasd ezt is!


