2025-02-01
Városok, amik mellett a legközelebb találjuk a reptereket
Egy hosszú repülőút után üdítő érzés lehet, ha a leszállás után nem kell sokat utaznunk ahhoz, hogy elérjük a szállásunkat. Míg sok repülőtér jelentős távolságra található a város központjától, akadnak olyanok is, amelyek szinte karnyújtásnyira helyezkednek el tőle. De vajon hol van a legkevesebb szükség utazásra, hogy bejussunk a városba?
A repülőtereket nem véletlenül építik a városok szélén, de tény, hogy egy hosszú út után kifejezetten fárasztó lehet még egy-két órát vonatozni vagy buszozni a város központjáig. Párizsnak például van egy repülőtere (Vatry), amely 160 kilométerre található a várostól, míg a frankfurti Hahn repülőtérről is mintegy 125 kilométert kell megtenniük azoknak, akik be akarnak jutni a városba. Ezzel szemben akadnak olyan repülőterek is, amelyek szinte túl közel helyezkednek el a városokhoz, melyeket kiszolgálnak.


Pisában is gyorsan elérhetjük a várost: a központi vasútállomás mindössze 1,5 kilométerre található a repülőtértől, bár ha az óváros a cél, akkor egy 3 kilométeres távot kell megtenni. Mindenesetre a transzferbusz mindössze 5 percet vesz igénybe. Hasonló a helyzet Észtországban és Litvániában is. Tallinn repülőtere csupán 4 kilométerre fekszik a városközponttól, ami körülbelül 15 perces utazást jelent, míg Vilniusból az 5,9 kilométeres távolságot a buszok nagyjából 10 perc alatt teszik meg.
A nagyobb távolság azonban nem mindig jelent sokkal több időt. Lisszabon repülőtere például 10 kilométerre van a városközponttól, de az Aeroporto-Saldanha járatnak köszönhetően mindössze 20 perc alatt elérhetjük a portugál fővárost. Hasonló meglepetést tartogat Málaga is: bár a spanyol várostól 12 kilométerre fekszik a repülőtér, a C-1-es vonat mindössze 12 perc alatt megteszi ezt a távot.
Olvasd ezt is!


