Akár 18 ezer eurót is kaphatunk, ha erre a görög szigetre költözünk Akár 18 ezer eurót is kaphatunk, ha erre a görög szigetre költözünk
Fotó: Shutterstock

2024-09-28

  • Drive
  • Drive-tipp
  • Akár 18 ezer eurót is kaphatunk, ha erre a görög szigetre költözünk

Akár 18 ezer eurót is kaphatunk, ha erre a görög szigetre költözünk

Már többször olvashattunk olyan kezdeményezésekről, melyek ingyenes lakhatással próbálják a letelepedésre ösztönözni az embereket. A The Travel szerint a görögországi Antiküthéra 18 ezer eurót kínál azoknak, akik náluk szeretnének élni.

Ha hosszabb ideig élnénk Görögországban, most a The Travel szerint egy olyan programra jelentkezhetünk, amely komoly anyagi támogatást nyújt a költözés első három évében.

A Görögország déli részén, a Krétai-tenger nyugati határán fekvő Antiküthéra területe mindössze 20 négyzetkilométer. Ez azt is eredményezi, hogy a szigeten csak pár tucat ember él, így a cél a falu benépesítése. 40 évvel korábban Antiküthéra  nagyjából 300 helyi lakost számlált, azonban az elmúlt években drasztikus népességcsökkenésen ment keresztül. A kezdeményezést pár évvel ezelőtt a Kíthira görög ortodox temploma indította el, azonban előnyei mellett számos kritériumnak is meg kell felelni, ráadásul a polgármester egyszer már cáfolta a sajtóban szárnyra kapott híreket. 

Mesébe illő sziget

Antiküthéra a legtöbb görög szigethez hasonlóan ámulatbaejtő azúrkék tengervízéről és lenyűgöző, homokos tengerpartjairól ismert. A sziget a fürdőzésen túl azonban a kirándulni vágyóknak is kedvez, ugyanis hegymászásra és az érintetlen természet felfedezésére is tökéletes. Ráadásul itt a szezonban sem kell tartanunk hatalmas tömegtől, így nyáron is kellemesen pihenhetünk a szigeten. A lég- és zajszennyezettség minimális, ahogy az időjárás is kedvező: a nyár meleg, de nincs elviselhetetlen hőség, télen pedig kellemes, enyhe az idő.

Image
Fotó: Fivos Avgerinos, Unsplash.
A sziget a történelem szerint már Kr. e. 4000-ben lakott terület volt. Itt találták fel az antiküthérai szerkezetet, ami egy antik számológép, mely naprendszerbeli objektumok pozíciójának megállapítására, holdfogyatkozások kijelzésére alkalmas volt. Kr. e. 300-100 között pedig erődöt építettek a kalózok, mely a mai napig fennmaradt.
Mik a kitételek?

A The Travel beszámolója szerint a kormány öt olyan családot támogat, ahol legalább négy gyermek van. A lap szerint a 18 ezer euró havi bontásokban, három év alatt érkezik a kiválasztott családok számlájára, akiknek házat is biztosítanak. A bökkenő azonban, hogy ezek a házak azóta se készültek el, így nem lehet tudni pontosan, hogyan néznek ki, ahogy azt sem, hogy a család tulajdonába kerül-e vagy csak az ott tartózkodása idejére kapják meg.

A beszámolóból az is kiderült, hogy nagyobb előnyük van a jelentkezésben azoknak, akik rendelkeznek pék vagy halász tapasztalatokkal, ami azért fontos, mert a falu szeretné fellendíteni a gazdaságot is. A jelentkezés sikeressége egy beszélgetés során dől el. Jelentkezni pedig a falu weboldalán lehet.
Milyen hátrányokkal jár a szigeten való élet?

Bár az élet a gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező szigeten tökéletesnek tűnhet, van azonban néhány hátránya is, amikről érdemes szót ejteni. Például a minimális kiépítettsége miatt az alapvető üzleteken kívül nincsen más, és sajnos nehezen megoldható az egészségügyi ellátás, az oktatás, valamint a munkába való elhelyezkedés is. Szerencsére azonban naponta járnak kompok, melyek két óra alatt eljutnak a szigetről Krétára vagy Athénba, ahol már jóval több lehetőségünk van karrier szempontjából is.