Egyedül utaznál? Adunk hozzá néhány tippet Egyedül utaznál? Adunk hozzá néhány tippet
Fotó: Unsplash/Guilherme Stecanella

2024-01-22

Egyedül utaznál? Adunk hozzá néhány tippet

A szóló utazásokban pontosan az a vonzó, ami sokak számára az elsődleges félelemforrásnak számít: egyedül lenni egy ismeretlen országban. Ez viszont közel sem olyan ijesztő, mint elsőre hangzik sőt! Az ilyen utak pozitívuma, hogy senkinek nem tartozunk felelősséggel, senkihez nem kell alkalmazkodnunk és oda megyünk, ahova csak szeretnénk.

Adunk azért pár jótanácsot, hogy bátrabban indulhassunk el az első szóló utunkra.

Kezdjük egy rövid úttal

Bár csábító ötlet lehet, hogy rögtön egy európai körutazásra szánjuk el magunkat, mielőtt nagyot lépnénk érdemes kicsiben is kipróbálni azt, hogy hogyan boldogulnánk. Első körben ezért rövidebb időtartamú (például egy hosszú hétvégét felölelő) nyaralást célozzunk be.

Ilyenkor az sem árt, ha egy távoli úti cél helyet olyan országot választunk, ami viszonylag közel van szülőhazánkhoz – ezen felül célszerű olyan helyen megszállnunk, ami nem esik túlságosan messze egy-egy nagyobb várostól, mivel a városokban általában többen beszélnek angolul, és a szolgáltatások kínálata is bővebb, mint kisebb falvakban.

Fotó: Unsplash/Myles Tan

Ezt olvastad? A legbiztonságosabb városok egyedül utazó nőknek

Válasszuk inkább a hosteleket!

Legyen szó magányos strandolásról, vagy pezsgő városnézésről, utazásunk alatt nem árt, ha van kivel beszélgetnünk, illetve van kitől tanácsot kérnünk. A hostelekben általában sok – egyedül – utazó ember megfordul, akik gyakran hasonló cipőben járnak, mint mi. A válogatáshoz használjuk a nagyobb oldalakat, amilyen például a Hostelworld – ám minden esetben olvassuk el az adott hely értékeléseit és leírását, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy milyen helyre is szervezzük a szállást.

Ez a tanács ugyan nemcsak a hostelekre érvényes, hanem más szállásokra is, de a biztonság kedvéért vigyük magunkkal az értékeinket egy táskában, de egy lakat is jól tud jönni.

Fotó: Shutterstock

Óvjuk az értékeinket!

Egy kis felkészüléssel viszont minden megoldható: indulás előtt például érdemes magunkkal vinni egy póttelefont (és SIM-kártyát), valamint egy második bankkártyát arra az esetre, ha véletlenül elhagynánk (vagy ellopnák) a táskánkat – ezeket hagyjuk a szálláson. Az sem rossz ötlet, ha indulás előtt az összes dokumentumunkat elküldjük magunknak e-mailen, vagy kinyomtatjuk a másolatukat. A biztonságot tekintve az övtáska is jó barátunk lesz, hiszen ez mindig közel van a testünkhöz, így sokkal kevesebb az esélye annak, hogy tartalmát meglovasítja valaki.

Fotó: Jose Louis Espindola / Unsplash

Mondj nemet!

A társasággal történő utazások alatt kötelező programnak számíthat például egy-egy történelmi nevezetesség meglátogatása, ám egyedül semmit sem muszáj megtennünk. Ha szívünk szerint leginkább egész nap a tengerparton sütkéreznénk, akkor tegyünk is így, és ne érezzünk bűntudatot, ha kihagyunk egy „kötelező látványosságot”.

(Forrás: IN )

Fotó: Chen Mizrach / Unsplash