2025-11-16
El fogsz borzadni, ha megtudod ezt a 3 dolgot a szállodai szobákról
Egy évekig szobalányként dolgozó nő lerántotta a leplet a hotelszobák sötét titkairól.
A Costa Ricából származó, 23 éves Danna Murillo, aki nemzetközi láncoknál és kisebb helyi hotelekben is dolgozott, nemrég TikTok-videóban osztotta meg tapasztalatait, melyet az Express szemlézett. A nő a videóban kiemelte: „Nem mindenhol ilyen, de ez volt az én valóságom.”
Murillo számára az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalatot az jelentette, ahogyan a fürdőszobai poharakat tisztították. Állítása szerint ugyanazzal a ronggyal törölték meg őket, amivel a WC-t vagy a csaptelepet. Sőt, időszűkére hivatkozva még azt sem várták el tőlük, hogy vízzel öblítetsék le a kendőket, csak tükrökhöz való tisztítóspray-t használtak. Mint mondta, ez volt számukra az előírás.
A nő azt is elmondta, hogy a díszpárnákhoz és az ágytakarókhoz inkább nem nyúlna, mert bár a fehér párnahuzatokat rendszeresen mossák, a dekorációs darabokat legfeljebb évente egyszer, vagy csak akkor, ha szemmel láthatóan koszosak.
A szőnyegekkel is hasonló a helyzet: Murillo azt tanácsolja, hogy kerüljük a mezítláb járkálást a szállodai szobákban. Bár a szőnyegek makulátlannak tűnhetnek, ritkán tisztítják őket alaposan – ha folt van rajtuk például, csak áttörlik azt egy nedves ronggyal.

A videó megosztotta a kommentelőket is. Többen azt írták, náluk – különösen a luxushotelekben – szigorú higiéniai szabályok vannak, így náluk ehhez hasonló sosem fordulhatna elő. Voltak azonban olyan, más szállodáknál dolgozó személyzeti tagok is, akik egyetértettek a korábbi alkalmazott kijelentéseivel. Egy másik hozzászóló pedig így fogalmazott: „Mostantól senki sem nevethet rajtam, amiért mindig viszek magammal saját poharat, törölközőt és papucsot.”
Nem ezek az egyetlen tárgyak, amiket szinte sosem vagy nem megfelelően takarítanak ki a szálláshelyeken: ilyenek a kávéfőzők vagy a matracvédők is.
Jó hír azonban, hogy néhány egyszerű trükkel megelőzhetjük a kellemetlenségeket. Ahogy a kommentelő is említette, érdemes magunkkal vinni egy saját poharat vagy kérjünk a szálláshely bárjából. Ha érzékenyek vagyunk az allergénekre, szintén jobb saját párnahuzatot hozni, illetve a szobákban taláélható kávéfőző helyett biztosítsunk magunknak saját, kapszulás alternatívát.


