2023-10-25
Lisszabonban, úgy mint a lisszaboniak: 4 dolog, ha helyinek szeretnéd érezni magad
Hogy máshogy ismerhetnénk meg igazán egy várost, ha nem úgy, hogy járunk-kelünk az utcáin. Húzzunk kényelmes cipőt és vágjunk neki a városnak. Sétálhatunk egyszerűen csak az orrunkat követve, de csatlakozhatunk valamilyen városi sétához is, ahol nemcsak érdekes infókat, de kedves új ismerősöket is szerezhetünk. A városban egyébként biciklit is bérelhetünk, sok helyi is azzal jár és a turistabuszok helyett is bátran válasszuk a tömegközlekedést, így jobban megismerhetjük Lisszabon valódi arcát.

Fotó: Shutterstock
A helyiek gyakran viccelődnek vele, hogy ha valamit elloptak tőlük, akkor a Feira da Ladran – amit szó szerint tolvajok piacának fordíthatunk – valószínűleg megtalálják. Valójában ez egy hangulatos bolhapiac, ahova a lisszaboniak is szívesen járnak és ahol a turisták is eltölthetnek néhány kellemes órát minden kedden és szombaton, miközben válogatnak a régiségek, a kézműves termékek és az egyéb használt tárgyak között.
Ha pedig végeztünk, ebédeljünk a közeli Focaccia in Giro étteremben, ahol a város legjobb szendvicseit kóstolhatjuk.

Fotó: Shutterstock
Mint sok helyen a világban, a portugáloknál is a kávé az egyik kedvelt napindító. Lisszabonban az a mondás, hogy minél erősebb, annál jobb, ezt az erős kávét pedig bica néven is emlegetik, ami lényegében az eszpresszót jelenti. Az is fontos, hogy megadjuk a módját: ne csak úgy menet közben, egy utazós bögréből kortyoljuk el feketénket, üljünk le egy kávézó teraszára és szánjunk egy kis időt a nap eleji szeánszra, harapjunk kávénk mellé a helyi kedvelt édességből, a pastel de natából.
Általában ebéd után is fogyasztják, sőt olykor megbolondítják egy kis alkohollal, ez az úgynevezett bica com cheirinho.

Fotó: Shutterstock
A késő délután tökéletes lehetőség arra, hogy leüljünk egy bárba vagy egy kellemes teraszra és átgondoljuk a mögöttünk lévő napot, kezünkben valamelyik ízig-vérig portugál koktéllal. Keressük fel a Mouraria és Alfama negyedeket, ahol régi kocsmák sorakoznak és üljünk be a helyiekkel egy sörre, vagy egy portugál likőrre, a ginjinhára, még a vacsora előtt.

Fotó: Shutterstock