2024-09-10
Kiderült: ebben a városban szórakozhatunk a legönfeledtebben
Az OLBG sportfogadással foglalkozó weboldal nemrég annak járt utána, melyik városok várják a turistákat a legizgalmasabb szórakozási lehetőségekkel. A lista élbolyában – talán nem nagy meglepetésre – több tengerentúli turistaparadicsomot is találunk.
– közölte kutatásával kapcsolatban az OLBG. A cég szerint egy egyszerű utazást az változtat felejthetetlen kalanddá, ha lehetőségünk van számos szórakoztató programon részt venni.
A 2000 alany bevonásával készült felmérés eredményei alapján egyértelműen Las Vegas számít a világ szórakoztatóközpontjának.
A második helyen New York, míg a harmadik pozícióban London végzett.
A tanulmány szerint minden negyedik megkérdezett járt már Las Vegasban. Azok közül, akik még nem jutottak el a „bűn városába", 41%-uk szívesen bepótolná ezt a hiányosságot.
Az ikonikus nevezetességek (46%), a történelmi helyszínek (40%) és az élő showműsorok (37%) azok, amelyekre leginkább gondoltak a megkérdezettek a „szórakozás" szó hallatán.
A válaszadók jelentős része szerint a vízpartok és a strandok (36%) szintén igazán emlékezetessé tesznek egy-egy utazást. Tízből három alany (31%) pedig úgy véli, hogy az erős zenei kultúra és a fesztiválok ugyancsak vonzó szempontnak számítanak, míg 26%-uk szerint a vidámparkok is hívogató tényezők.
- Las Vegas, USA
- New York City, USA
- London, Egyesült Királyság
- Los Angeles, USA
- Párizs, Franciaország
- Rio de Janeiro, Brazília
- Orlando, USA
- Tokió, Japán
- Sydney, Ausztrália
- Amszterdam, Hollandia
Forrás: Express
Olvasd ezt is!