2023-10-08
Pro tipp, hogy elkerüld a reptéri sorbanállást
Katy Maclure szerkesztő-újságíró egy olyan utazási portálnak dolgozik, ami elsősorban az olcsó repülőutakra specializálódott, de hivatásának köszönhetően az átlagembernél jobban rálát a repülést érintő tényezőkre is.
„A repülőtéri sorok hosszát ugyan senki sem tudja befolyásolni, de arra ráláthatunk, mekkora tömeg várható egy adott időpontban. Érdemes emiatt minél előbb becsekkolni, hiszen ezzel nemcsak időt spórolunk magunknak, de azt is kideríthetjük, hány repülőgép fog a miénkkel nagyjából azonos időben felszállni. Így könnyebben ki tudjuk kalkulálni, mikor számíthatunk több, mikor pedig kevesebb időre"
– olvasható Maclure tanácsa az Expressben.
Ha nagyon felkészültek szeretnénk lenni, egy applikációt is segítségül hívhatunk. A MiFlight ugyanis pontosan a fent említett problémát hivatott orvosolni:
az alkalmazáson a világ több mint 150 repülőterét tudjuk nyomon követni, emellett a MiFlightban elérhetők adott repülőterek „térképei” is, és persze a szituációt ábrázoló fényképek feltöltésére is van lehetőségünk.
Létezik egy másik módja, hogy felmérjük, mennyi időt fog elvenni tőlünk a sorban állás: