2024-05-14
4 csodálatos hely Toszkánában, amit egyszer mindenkinek látnia kell
A Val d'Orcia hullámzó dombjai pontosan úgy néznek ki a való életben is, mint ahogyan a toszkán tájat elképzeljük lelki szemeink előtt. Ha pedig azt éreznénk, hogy ezt a konkrét tájat láttuk már valahol, nem tévedünk, hiszen olyan filmklasszikusokban tűnt fel, mint a Gladiátor vagy Az angol beteg.

Fotó: Shutterstock
Nagyon kevés annyira különleges város létezik a világon, mint Firenze. Az évszázadokig a Medici-család központjaként szolgáló városcentrum minden eleme tökéletesen összeolvad, ehhez azonban fontos, hogy ne csupán nagyon közelről szemléljük végig az épületeket.
Ezt sem árt tudnunk: Jobb, ha elkerülöd ezt a 6 súlyos hibát az olaszországi nyaralásod során

Fotó: Shutterstock
Ha bizonyos távolságból tekintünk például a Santa Maria del Fioréra, akkor egy teljesen másik arcát tárja elénk a világ 4. legnagyobb temploma.
A CN Traveller szerint Siena városa a régió másik kötelező látnivalója. Ha pedig a szokásos múzeum-templom pároson túl más kalandra is vágynánk, érdemes megmászni a Mangia-tornyot. A tetejére vezető 400 lépcsőfok ugyan sokunknak nagy kihívást jelenthet, a fenti 360 fokos panoráma minden megerőltető lépést elfeledtet.
Erről is esett már szó: Toszkánába utaznál, de nem hiányzik a tömeg? Mutatjuk, hová menj!

Fotó: Shutterstock
A város e jelképének tetején állva egyszerre pillantjuk meg a háztetőket, a templomokat, sőt még a Piazza del Campón sétáló embereket is, akik olyan aprónak tűnnek majd, hogy úgy érezhetjük, miénk az egész város.
A napsütötte toszkán lankákból sosem elég. Ezért is mutatjuk be negyedikként a San Quirico d'Orciát. Az itteni parasztházakra nyíló kilátást nagyon szeretik a turisták, de legyünk körültekintőek és udvariasak a helyiekkel, mivel ez a település egy magánterületekkel körülvett mezőn terül el. A helyszín különösen varázslatosan néz ki, amikor teljes köd veszi körül.

Fotó: Shutterstock