2024-08-25
Ide menjünk, ha a világ legdrágább úti célja érdekelne
Egy európai hely 2024 legdrágább városa.
A Numbeo internetes adatbázis által kiadott új megélhetési költségindex olyan szempontok alapján értékelt, mint az élelmiszerárak, éttermi árak és a helyi vásárlóerő, és az összesített adatokat egy általános megélhetési költségpontszámot állítottak össze.
A jelentés szerint a legdrágább város Genf, mely megélhetési költségeinek összpontszáma 101,7.

A lista második helyén egy másik svájci város, Zürich áll 100,4-es pontszámmal. Mindkét város különösen magas pontszámot kapott az élelmiszerek és az éttermi árak tekintetében.
A harmadik helyen New York, a negyediken San Francisco, az ötödiken pedig Boston végzett. A listán összességében amerikai városok állnak leginkább, azonban hozzá kell tenni, hogy a mutató nem vette figyelembe többek között a bérleti díjakat – azzal a rangsor még inkább az USA dominanciáját mutatná.
Ez is érdekelhet: Ezek jelenleg a világ legélhetőbb városai

A bérleti díjakat is figyelembe véve, Genf csak a harmadik helyen végzett volna, 81,5 ponttal. Ez azt jelenti, hogy alapvetően 18,5 százalékkal olcsóbb ott élni, mint New Yorkban, de bizonyos tényezők drágábbak. Az élelmiszerek 111,4 pontot értek el, vagyis egy genfi bevásárlás jóval drágább lenne, mint New Yorkban, de mivel a bérleti díj mindössze 59,6 pontot ért el, így ebből a szempontból sokkal kedvezőbb.
- Genf, Svájc
- Zürich, Svájc
- New York, Egyesült Államok
- San Francisco, Egyesült Államok
- Boston, Egyesült Államok
- Reykjavik, Izland
- Washington DC, Egyesült Államok
- Seattle, Egyesült Államok
- Los Angeles, Egyesült Államok
- Chicago, Egyesült Államok
- San Diego, Egyesült Államok
- Canberra, Ausztrália
- London, Egyesült Királyság
- Portland, Egyesült Államok
- Oslo, Norvégia
- Tampa, Egyesült Államok
- Miami, Egyesült Államok
- Szingapúr, Szingapúr
- Denver, Egyesült Államok
- Adelaide, Ausztrália
